Így reagált Balogh Levente milliárdos, amikor a lánya bejelentette, harmadik diplomát szeretne

Balogh Levente lánya már lediplomázott politológiából és nemzetközi kapcsolatokból, amikor rájött, hogy igazából valami mást szeretne csinálni.

2024. július 17., 14:44

Szerző:

Balogh Levente milliárdos a Cápák között és Az álommeló című, RTL-es realitykből ismert, és a lánya, Balogh Szimóna szintén egész komoly médiakarriert tudhat már maga mögött, hiszen szerepelt az Ázsia Expressz harmadik, 2022-es évadában, és az Instagramon is 40 ezer főt számláló követőtábort épített ki. Ő nyilatkozott most a Best magazinnak arról, hogy őszámára az álommeló azonban nem az édesapja oldalán van a kereskedelemben és nem is a médiában.

Balogh Levente lánya elsőre rossz irányban indult

Balogh Szimóna azt meséli, hogy elsőre politológiából és nemzetközi kapcsolatokból diplomázott, majd frissdiplomásként nyomban el is helyezkedett.

„Megszereztem az első diplomám, elhelyezkedtem egy nagykövetségen, majd amilyen gyorsan csak lehetett, leléceltem. Miután felmondtam, fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek magammal. Elmentem egy jógatáborba, ami persze több volt annál, az volt a célja, hogy megtanítson kapcsolódni önmagunkkal. Ez végül sikerült, ugyanis azzal állítottam haza apuékhoz, hogy továbbtanulok, jelentkezem pszichológia szakra. Jó, persze nem rohantam le egyből őket, tudtam, észérvekre lesz szükség, hogy támogassanak”

– meséli a milliárdos lánya karrierje eddigi, kissé kacifántos történetét.

Balogh Szimóna azért tanulhatott egyet és mást édesapjáról, mert egy prezentációt adott neki arról elő, hogy miért szeretne egy újabb diplomát, ezúttal pszichológiából. Az érvekről egyébként már korábban is beszélt: annak idején, 17 évesen anorexiával került be a pszichiátriára, és innentől kezdve érlelődött meg benne az elhatározás, hogy mentális problémákkal küzdőknek szeretne segíteni.

Azt mondja, a szülei szkeptikusak voltak az ötletével kapcsolatosan,

„főleg apa.”

De Balogh Levente végül ráállt a dologra, ezt mondta:

„Rendben, ha ezt szeretnéd, támogatunk, de csak akkor, ha végigcsinálod.”

Hát végigcsinálta, megszerezte a mesterdiplomát, és már egy új Instagramot is indított pszichológiai témában.

Balogh Levente a lánya tanulmányairól

Balogh Levente egyébként maga is beszélt Balogh Szimóna külföldi tanulmányairól nemrégiben, méghozzá abban a kontextusban, hogy lám, a lánya is külföldre ment egyetemre, de semmi értelme nem volt, és végül haza is jött. Ha Balogh Szimónával így volt, akkor biztos mindenki másra is ugyanez igaz – mintha ez lenne az üzletember édesapa gondolatmenete. Balogh Levente ezt meséli:

„Szimóna, szegény még belesett ebbe... igaz, hogy Z generációs, de még beleesett ebbe a téves magyar vagy kelet-európai őrületbe, hogy minden az a jó, ami a nyugat, minden az a jó, ami a külföld. A Bólyaiba járt, nagyon jól voltak az eredményei, aztán kitalálták persze, hogy ő megy a Kingston egyetemre Londonba. Először mondtam, hogy oké, a negyediket már egy külföldi iskolában végezte el, aminek már nem örültem, de muszáj volt. Aztán bejutott, de harmadikban már rájött, hogy egy az, hogy nem akar Londonban élni, kettő, hogy nem akar külföldön élni, három, hogy ő nem akarja ezt az egészet. És volt egy felesleges futásunk Anglia és Magyarország között.”

Balogh Levente azt mondja, az angliai tanulóévek negatív tapasztalatot jelentettek a lányának, és még csak arra sem volt jó a dolog, hogy Szimóna nyelvet tanult volna, hiszen már akkor is tudott két nyelven, amikor kiment. Balogh Levente korábban is dicsérte már a magyar oktatási rendszert, és az alábbi interjúban szintén hozzáteszi, hogy annyira jó itthon a nyelvoktatás, hogy semmi értelme ezért kimenni külföldre:

„Ma már a magyar iskolákban is meg lehet tanulni a nyelvet, és meg is tanulják a fiatalok, ha elég korán kezdik.”

Az alábbi interjúban hangzik el mindez.

(Kiemelt kép: Balogh Szimóna Instagramja)