Bálint Antónia nem engedi az exének, hogy lássa közös lányukat, a férfi most elégelte meg a dolgot

Bálint Antónia és Földesi-Szabó László közös gyermeke 2007-ben született, de az apa már több, mint egy évtizede nem látta a lányát.

2024. augusztus 8., 07:55

Szerző:

Bálint Antónia bemutatkozása (úgynevezett biója) az Instagramon a következő mondat: „Gyermekemről bármi információ megjelentetése szigorúan tilos!” Ezek után az a tippünk, hogy a TV2-höz frissen csatlakozott médiaszemélyiség nem örülhet különösebben a Story magazin ma megjelent számának.

Bálint Antónia exének elege van

Földesi-Szabó László arról beszél a lapban, hogy tavaly beperelte Bálint Antóniát amiatt, mert elbizonytalanodott, hogy tényleg ő-e az édesapja a volt szépségkirálynő 2007-ben született, azaz most már 17 éves lányának, Liliennek.

2012-ben döntött a bíróság a kislány láthatásáról, ekkor az lett az ítélet, hogy az apa heti egyszer, csütörtökönként találkozzon Liliennel, majd rendszeresen kéthetente hétvégén lett volna a láthatás. Földesi-Szabó László azt állítja, hogy erre azonban nem került sor, így az ítélet óta, azaz 12 éve egyáltalán nem találkozott a lányával – akivel kapcsolatban most már nem is biztos, hogy egyáltalán a lánya-e.

„Én 12 éve nem láthattam a lányomat. Pedig megvolt a végzés a láthatásról. De hiába mentem oda, a kaputelefonba csak annyit kaptam, hogy nem akar kijönni”

– mondja a lapban Földesi-Szabó László, aki rendőrezredes, de már 4 éve külföldön él, és innen utalja a gyerektartást Bálint Antóniának.

Bálint Antónia volt párja úgy érzi, elszakították a lányától

„Egész egyszerűen oda jutottam mára, hogy magyarázatot akarok kapni erre az évtizede tartó tiltásra, és hogy miért nem láthattam felnőni a lányomat”

– mondja az apuka, aki saját bevallása szerint nem tudja mire vélni a helyzetet. Azt mondja, nem is tekintheti már magát apának, hiszen annyira régen nem láthatta már 17 éves lányát:

„12 éve el vagyunk szakítva, itt már nem beszélhetünk apai érzésekről. Semmilyen kapcsolatunk nincs, pedig az első évek nagyon szépek voltak. Nagyon jól éreztük magunkat a lányommal.”

Földesi-Szabó László azt mondja, hogy több oka is van a perre, de egyelőre nem szeretne mindről beszámolni, mindenesetre azt mondja, felmerült benne a gyanú, hogy esetleg nem is ő a kislány apja:

„Ha más az igazság, mint amiben 17 éve élek, az talán valamelyest megnyugtatna és megmagyarázna sok mindent.”

Bálint Antónia egyelőre nem reagált a fentiekre, de amint megteszi, frissítjük a cikkünket.

(Kiemelt kép: Bálint Antónia Instagramja)