Bajor Imre lányának takarítania kellett, hogy meg tudjon élni

Friss interjúban mesél arról Bajor Imre lánya, hogyan élt az elmúlt hónapokban, és milyen tervei vannak.

2022. február 22., 10:58

Szerző:

Bajor Imre lánya, Bajor Lili szintén a színészi pályát választotta magának, ám sosem próbált apja ismertségéből előnyt kovácsolni magának. Két és fél éve végzett az egyetemen, és azóta is olyan projektekben és új kezdeményezésekben vesz részt, amelyeket ő talált ki és valósított meg barátaival. A lezárások azonban ő is nehéz helyzetbe került, nem tudott játszani, ám nem esett kétségbe, talált olyan megoldásokat, amelyekkel megoldotta a helyzetét.

„Szerencsére nagyon könnyen és gyorsan alkalmazkodom. Amikor bezártak a színházak, így nem volt bevételem, angolt tanitottam, meséket narráltam, takarítottam”

– árulta el a Meglepetés magazinnak a színésznő.

Azt is hozzátette, elvégezné a doktori iskolát, hogy gyerekeket taníthasson. Célja az irodalom és a színjátszás népszerűsítése. Jelenleg a Steril nevű alkotócsoportban dolgozik több barátjával. Legutóbb például a Karamazov testvérek című regény egy részletét dolgozták fel.

„Fontosnak tartom, hogy a fiatalokkal megismertessem a klasszikus irodalmat, és az interneten elérhetőek legyenek ezek a feldolgozások. Nagyon büszke vagyok erre a munkára, és főleg arra, hogy barátaim bíztak bennem, hogy együtt sikerre vigyük ezt a kezdeményezést.”

Emellett édesapja régi barátjával, Gálvölgyi Jánossal is együtt játszik a Végszó című darabban.

(Kiemelt képek: Steril Facebook-oldala)