Babicsek Bernát családjának ügyvédje először nem akarta elvállalni az ügyet: kiderült, miért

A szülők megnyugvást keresnek. 

2022. május 27., 13:45

Szerző:

Mint megírtuk, néhány nappal ezelőtt Babicsek Bernát édesanyja sírva jelentette be a TV2 Mokka című műsorában, hogy fia még élt, amikor a járőr kiérkezett a házához. Babicsek Bernát 41 évesen halt meg csaknem öt hónappal ezelőtt, szilveszter napján. Most a család ügyvédhez fordult a színész halálával kapcsolatban.

dr. Borbély Zoltán ügyvéd a LifeTV Ébredj velünk című műsorában mesélt az ügyről. A járőr testkameráján is egyértelműen látszódott, hogy a háznál nem a kéményből, hanem a szellőzőből jött a füst. Hozzátette, hogy Babicsek Bernát szülei nem kártérítést akarnak, csak válaszokat, hogy mi okozta a fiúk halálát. 

„Megmondom őszintén, én nem akartam ezt először elvállalni”

- jelentette ki Babicsek Bernát szüleinek az ügyvédje. 

dr. Borbély Zoltán először úgy gondolta, hogy sajnos vannak tragédiák az életben, amelyeket el kell fogadnia, ám aztán Babicsekné Szauter Márta három olyan dolgot is mondott neki, ami számára jogilag elfogadhatatlan volt, ezért úgy érezte, hogy kötelessége segíteni. Az ügyvéd szerint, ha a kérdőjelek pontokká válnak, akkor találhat a család valamiféle megnyugvást. 

Íme, a teljes beszélgetés:

Még több hír Babicsek Bernát tragédiájáról

Babicsek Bernát temetésén Pokorny Lia is a gyászolók között volt, de nem bírta végignézni a sírba helyezést

Babicsek Bernát tiszteletére díjat alapítanak és emlékestet szerveznek – íme a sztárfellépők listája

Kiderült: ő az a művész, aki megkapta Babicsek Bernát szerepét

(Kiemelt kép: dfp.hu)