Törvény tiltja, hogy Eriksen újra az Interben szerepeljen

Amennyiben maradandó a dán válogatott szívbetegsége, akkor Olaszországban biztosan nem léphet pályára.

2021. június 14., 13:46

Szerző:

Ha maradandó szívproblémái lesznek, nem térhet vissza Christian Eriksen klubjába, az Interbe – mondta Scott Murray brit kardiológus a Daily Mailnek, amit a hvg szúrt ki. A szakember felhívta a figyelmet, hogy az olasz profi labdarúgásban évtizedek óta tiltják, hogy szívproblémákkal küzdő játékosok lépjenek a pályára.

Hozzátette, hogy ezzel az olaszok a világ élvonalában vannak a sportolóik szívproblémáinak szűrésében. Egyelőre az Inter nem adott ki hivatalos közleményt azzal kapcsolatban, hogy Eriksen visszatérhet-e a csapathoz.

Mint ismert, Christian Eriksen a szombati dán–finn mérkőzés első félidejében hirtelen holtan esett össze. A játékos nagyjából öt percig a klinikai halál állapotában volt. Csapattársai és az orvosok profi stábján múlt, hogy életben maradt. Egyelőre még nem sikerült kideríteni, hogy mi okozhatta a hirtelen szívmegállást, de az biztos, hogy ma már jobban van, állapota stabil.

(Kiemelt kép: Nurphoto/AFP / Ulrik Pedersen)