Szoboszlai Dominik: a Bulgária, valamint a Montenegró elleni találkozó most mindennél fontosabb

Szoboszlai Dominik nem foglalkozik a Bulgáriából érkező hírekkel, és csütörtök este már Eb-résztvevőként szeretné álomra hajtani a fejét. 

2023. november 13., 07:26

Szerző:

Szoboszlai Dominikot a Sportal kérdezte a Brentford elleni 3–0-ás győzelmet követően. A  Liverpool és a magyar válogatott középpályása igyekszik kizárni a Bulgáriából érkező híreket, és csak az érdekli, hogy csütörtökön kijusson az Európa-bajnokságra a nemzeti csapat. Ahogy arról írtunk, nem kizárt, hogy a pályára lépés nélkül továbbjut a magyar válogatott.

„Éppen ezek a hírek azok, amelyekkel nekünk, játékosoknak tilos foglalkoznunk! Bízom benne, hogy egyik csapattársam sem agyal ezen túl sokat, úgy kell hozzáállni, hogy két kőkemény meccs vár ránk, amelyeken hat pontot kell szereznünk. Nem foglalkozunk azzal, hogy végül milyen döntés születik a Bulgária elleni meccsről. A lényeg: ha esetleg elmarad a meccs, akkor úgy jutunk ki az Európa-bajnokságra, ha pedig pályára lépünk, akkor úgy. Csütörtök este már Eb-résztvevőnek kell lennünk, semmi más nem számít”– mondta Szoboszlai Dominik. 

A Sportal kíváncsi volt arra is, mikor volt legutóbb ilyen helyzetben a focista. Szoboszlai azt válaszolta: „Talán az U12-es bajnokságban fordult elő velem legutóbb, hogy vasárnap még nem tudtam, lesz-e meccsünk csütörtökön…Ám ahogy már mondtam, semmi értelme azzal foglalkozni, hogy mi történik Bulgáriában, vagy hogy miért alakult így a helyzet, csak a saját teljesítményünkre koncentrálunk. Ugyanúgy felkészülünk, mint a korábbi meccseinkre, és kijutunk az Eb-re!”

(Kiemelt képünkön: Szoboszlai Dominik. Fotó: Odd ANDERSEN / AFP)