Széklettel rongálta meg a szállodai szobát a kínai sakk bajnoka

Egy kínai sakkverseny győztesét megfosztották címétől, miután a vádak szerint helytelenül viselkedett.

2023. december 26., 20:50

Szerző:

Jan Csenglongot csalással vádolták meg, egészen pontosan azzal , hogy anális gyöngyök használatával szerezte meg bajnoki címét. De nem ezért vették el a 48 éves versenyző címét, hanem azért, amit a szállodai szobában művelt a bajnokság után. 

Nem a kínai bajnok az első, akit hasonló vádakkal illetttek. 2022-ben a norvég Hans Moke Niemannt vádolták meg azzal, hogy segítője morzejeleket küldhetett a szexuális segédeszközre. Carlsen, a Niemann ellenfele, az ötszörös világbajnok sakklegenda ekkor teátrálisan felállt az asztaltól, feladta a játékot és kikapcsolta a kameráját. Egy elemzés szerint Niemann több mint százszor csalhatott online sakkversenyeken, méghozzá rezgő análgyöngyökkel, ezeken keresztül kaphatott külső segítséget. Niemann tagadta a csalást, amit nem lehetett bebizonyítani.

Csenglong esetében sem bizonyítható a csalás, az viszont igen, amit a bajnoki cím megünneplése után tett. A bajnok a barátaival italozott a szállodai szobájában, miután kínai Hainan szigetén rendezett nemzeti versenyen megnyerte a címet. Ezután a fürdőszobába vonult és a kádba ürített. Ez olyan mélyen megdöbbentte a szövetséget, akik szerint ezzel megrongálta a szállodai tulajdont, megsértette a közrendet és az erkölcsöt, hogy büntetésként elvették a címét és egy évig nem versenyezhet.

A szövetség nem hozta nyilvánosságra, hogy Jan mekkora pénzdíjtól esett el, de a BBC információi szerint több tízezer jüant (közel fél millió forintot) ígérnek a győzteseknek.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: stevepb via Pixabay)

 

Tudvalevő, hogy a pedagógusok munkája nagyban befolyásolja a gyerekek sport iránti elköteleződését, hiszen legtöbbször ők szerettetik meg a mozgást velük. A Magyar Diáksport Szövetség kezdeményezésére ezért kiválasztották azokat a testnevelő tanárokat, akik többek között ennek a kritériumnak is megfeleltek.