Sárközy Emléktorna – Legyőztük a szlovénokat, Olaszország nyerte a tornát

Don MacAdam szövetségi kapitány ismét öt helyen változtatott az előző összecsapáshoz képest, Nagy Gergő, Vértes Nátán, Pozsgai Tamás és Vokla Roland visszakerült a keretbe, míg a kapuban Vay Ádám kapott lehetőséget. 

2023. november 11., 19:26

Szerző:

A poprádi hálóőrt a 2. percben Zan Jezovsek mattolta, ám 16 másodperc múlva Kovács Alex – aki pénteken debütált a válogatottban – egyenlített. Egy perc múlva Stipsicz Bence erős passzába Nemes Márton tette bele ütőjét, és már a hazaiaknál volt az előny. A 7. percben Pozsgai bravúrral tartotta be a támadóharmadban a korongot, kapura lőtt, ebbe pedig Nagy Krisztián nyúlt bele. A szlovén két kapuvasig jutottak ebben a szakaszban. 

A folytatásban nem született gól, viszont kimaradt két szlovén és egy hazai emberelőny. A záró játékrész elején nagyon nyomott a vendég gárda, előbb Matic Torok szépített egy bombával, majd – ahogy kiegészültek a magyarok – Nemes durván eladta a korongot saját harmadon belül, ebből pedig Luka Maver egyenlített. 

Ahogy túlélte a nehéz időket a házigazda, erőre kapott, és az 52. percben Nagy Gergő passzát Mihály Ákos kapásból zúdított a hálóba. A hajrában a vendégeknek több ziccerük volt, de ezek kimaradtak.

Sárközy Tamás Emléktorna, 3. forduló: 

Magyarország-Szlovénia 4-3 (3-1, 0-0, 1-2)

gól: Kovács (2.), Nemes (3.), Nagy K. (7.), Mihály (52.), illetve Jezovsek (2.), Torok (42.), Maver (48.)

Olasz tornagyőzelem

Az olasz jégkorong-válogatott hosszabbítás után 1-0-ra legyőzte az ukrán csapatot a Tüskecsarnokban zajló Sárközy Tamás Emléktorna szombati, utolsó fordulójában, és akárcsak tavaly, idén is megnyerte a viadalt.

A találatot Alex Trivellato ütötte a 64. percben.

A végeredmény: 1. Olaszország 7 pont, 2. Ukrajna 4, 3. Magyarország 4, 4. Szlovénia 3 

Sárközy Tamás Emléktorna, 3. forduló: 

Olaszország-Ukrajna 1-0 (0-0, 0-0, 0-0, 1-0), hosszabbítás után

 

Csütörtökön játszották: 

Ukrajna-Magyarország 5-4 

Olaszország-Szlovénia 1-0 

Pénteken játszották: 

Olaszország-Magyarország 2-1, szétlövés után 

Szlovénia-Ukrajna 5-4

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény döntött.

Csütörtökön játszották: 

Ukrajna-Magyarország 5-4 

Olaszország-Szlovénia 1-0 

Pénteken játszották: 

Olaszország-Magyarország 2-1, szétlövés után 

Szlovénia-Ukrajna 5-4

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Magyar Jégkorong Szövetség)