Nem sikerült legyőzni Írországot a női focistáknak

Viszonylag sima győzelmet aratott Írország női válogatottja Magyarország ellen a Nemzetek Ligájában.

2023. szeptember 26., 21:59

Szerző:

A magyar női labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán a papírformának megfelelően 4-0-ra kikapott a nyáron világbajnoki résztvevő ír együttestől a Nemzetek Ligája B divíziójának második fordulójában.

A Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezett találkozón a Margret Kratz vezette magyar csapat a 18. percben került hátrányba, majd a 42. percben a vendégek legjobbja, Katie McCabe 30 méterről lőtt bombagóljával már kétgólosra nőtt a különbség.

A fordulás után az írek szinte azonnal megszerezték harmadik góljukat is Kyra Carusa révén, majd a 69. percben Denise O'Sullivan egy gyönyörű támadás végén állította be a végeredményt.

A magyar válogatott az első félidőben keveset birtokolta a labdát, így nem is jelentett veszélyt a kapura, s ugyan a második játékrészben bátrabban próbálkozott, de nem tudott gólt szerezni.

Az első alkalommal kiírt női Nemzetek Ligájában a magyar csapat az írek mellett az északírekkel és az albánokkal van még egy csoportban. Az első fordulóban Albániában 0-0-s döntetlent ért el.

A gárda ezt követően októberben és december elején is két-két mérkőzést játszik. A csoport első helyezettje feljut az A divízióba, az utolsó pedig kiesik a C-be.

(Kiemelt kép: Papp Luca (b) és Kovács Laura (j), valamint az ír Kyra Carusa (k) a labdarúgó női Nemzetek Ligája B divíziója 1. csoportjában, a Magyarország - Írország mérkőzésen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 2023. szeptember 26-án. Fotó: MTI/Illyés Tibor)

A Ferencváros sajnos a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 2. fordulójában sem tudott pontot szerezni, így a csapat október 24-én a francia Nice együttese ellen bizonyíthat majd.