Megszólalt a MOB elnök Hámori Luca extra pénzjutalmáról: elhamarkodott, rossz döntés

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke elhibázott, rossz és elhamarkodott döntésnek tartja, hogy a Magyar Ökölvívó Szakszövetség kiegészíti Hámori Luca ökölvívó olimpiai ötödik hely után járó pénzjutalmát a bronzért járó összegre. 

2024. augusztus 8., 13:28

Szerző:

Ahogyan arról portálunk is hírt adott a Magyar Ökölvívó Szakszövetség a napokban bejelentette, hogy Hámori Luca úgy is megkapja a bronzért járó pénzjutalmat, hogy csak az ötödik helyen végzett a párizsi olimpián. A szövetség közösségi oldalán adott erről hírt, bejegyzésükben pedig megemlítik a szintén ötödikként végző Kovács Richárdot is, ám esetében extra javadalmazásról nem esik szó. Kovács ezek után hangot is adott nemtetszésének, elmondta, nem a pénz érdekli, de az igazságtalanság fáj neki. Most a MOB elnöke, Gyulai Zsolt is megszólalt az ügyben, úgy véli Kovács Richárdnak igaza van. 

Hámori Luca esete 

Persze nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Hámori Luca utolsó olimpiai csatája óriási visszhangot váltott ki. A történet előzménye ugyanis, hogy az ökölvívó ellenfele az az Iman Helif (aki azóta bebunyózta magát a döntőbe) volt, akit a tavalyi világbajnokságról a nemzetközi sportági szövetség (IBA) kizárt a túl magas tesztoszteronszintje miatt. Umar Kremlov, az IBA elnöke akkor azt mondta, hogy a vizsgálatok szerint a férfiakra jellemző XY kromoszómája van. Helif azonban az olimpián indulhatott, ám miután olasz ellenfele 46 másodperc után feladta a vele való küzdelmet, össztűz alá került. Aggályait a Magyar Olimpiai Szövetség (MOB) is kifejzte, ám mindennek ellenére Hámori Luca és Helif szombaton kora este a szorítóban mérték össze az erejüket. Az összecsapásból Luca került ki vesztesen, így végül az ötödik helyen végzett. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség ezt követően jelentette be, hogy Luca megkapja a bronzért járó pénzjutalmat, vagyis így 15 millió forint helyett 31 millió forint jár neki. 

Kovács Richárd felháborodott 

Ezek után Kovács Richárd bokszoló joggal háborodott fel, ugyanis ő is az ötödik helyen végzett Párizsban, ám esetében nincs szó extra jutalomról. Az ökölvívó először közösségi oldalán fejtette ki a véleményét, nem sokkal később pedig az RTL-nek is megszólalt. 

A Magyar Ökölvívó Szövetség sajnos nem egyenrangúként kezel minket. Van két gyerekem, ha az iskolából haza hoznak mindketten egy négyes érdemjegyet, akkor az egyiket nem fogom elvinni fagyizni, aki nekem kedvesebb, a másiknak meg mondani, hogy „te maradj itthon, mert te csak egy négyest kaptál” 

 – mondta. 

Megszólalt a MOB elnök 

Az ügyben most a MOB elnök, Gyulai Zsolt is megszólalt, aki az RTL-nek elmondta, Kovács Richárdnak igaza van. Mint mondja a Magyar Ökölvívó Szakszövetség döntése elhibázott, rossz és elhamarkodott, előre nem egyeztetett döntés. Gyulai azt is hozzátette, szerinte a szövetségnek erre nincs is fedezete. Az elnök azt is kiemelte, kiállnak minden sportoló mellett és mindenben, így a jutalmazásban is egyféle szabályrendszert követnek. A szövetség egyelőre nem nyilatkozott az ügyben, így azt sem tudni, megváltoztatják-e a döntésüket. 

Olvasóink véleménye 

Az extra javadalmazá kapcsán egyébként olvasóinkat is megkérdeztük. Szavazásunkban arra voltunk kíváncsiak, vajon Kovács Richárd is megérdemelné-e a plusz pénzt a jelen helyzetben. A válaszadók többsége azonban azon az állásponton van, hogy nem, nem érdemelné meg, ugyanakkor Hámori Luca sem. Ebből azt következik, hogy olvasóink úgy vélik, mindenki a helyezésének megfelelő díjazásban kellene, hogy részesüljön. 

Szavazzon! Ön szerint mennyi arannyal térnek haza a magyarok az olimpiáról? 

 (Kiemelt képünkön Gyulai Zsolt, MOB elnök, Fotó: RTL videorészlet)