Milák Kristófot elhagyta az edzője
Elválnak Milák Kristóf és edzője, Virth Balázs útjai.
Erről maga a tréner beszélt a Nemzeti Sportnak adott interjújában, ahol kiemelte Milák Kristóf idén februárban kapcsolódott vissza a munkába, de ezek a hónapok már egyáltalán nem hasonlítottak a 2022-es felkészülésükre.
Nem működött a kommunikáció
Az edző elárulta, az utolsó hetek kifejezetten nehezek voltak, az egymás közti kommunikáció nem úgy működött már, mint az első másfél évben. Virth arról is beszélt, hogy pályafutása során már több világklasszissal is dolgozott együtt, így mostanra már tudja, észreveszi, mikor nincs rá szükség.
Tudni kell a háttérben maradni. Az elmúlt néhány hétben ez így is történt
– nyilatkozta a tréner, aki tokiói olimpiát követően, 2021 szeptemberében vette át a Selmeci Attilával szakító Milák felkészítését. Az edző elmondta, az első időszak sikereit követően – amelyben többek között a 2022-es, budapesti világbajnoki cím és világcsúcs is benne volt – a múlt év nehézségei közben eltávolodtak egymástól, az egymást segítő, közvetlen kapcsolatukból edző-versenyző kapcsolat lett.
A klasszikus értelemben vett munkakapcsolat, amelyben egyikünk sem érezte jól magát
– magyarázta hozzá Virth, aki a lehetséges okokról is beszélt.
Az első másfél év sikerei a jól elvégzett munka mellett egyértelműen annak voltak köszönhetők, hogy Kristóf jól érezte magát az uszodában és azon kívül is. Egyszer megkérdeztem tőle, tudja-e, mi a legkedvesebb közös emlékem vele? Annyit segítettem azért, hogy nem a világrekord. Rávágta, hogy tudom, és megnevezte az egyik tenerifei edzőtáborunkat – ott azt láttam rajta, hogy újra élvezi az úszást.
Változás kell
A tréner – akinek tanítványa Kapás Boglárka, Telegdy Ádám, Zombori Gábor és Márton Richárd is – megjegyezte, kiváltságosnak érzi magát, amiért az edzője lehetett Miláknak, de változásra van szükség:
Kristóf zseni, korszakos úszó. A legfontosabb az, hogy visszatérjen az úszás szeretete, ez kell ahhoz, hogy a pályafutása folytatódjon. Ám úgy érzem, ehhez új impulzusokra és új edzőre van szüksége. Én további sikereket, még inkább sok-sok boldog pillanatot kívánok neki!
A Honvéd 24 éves világklasszisa három éve Tokióban 200 méter pillangón nyert és 100 méteren ezüstérmes volt, most Párizsban ennek a fordítottját csinálta meg, és Darnyi Tamás, valamint Egerszegi Krisztina utána a harmadik magyar úszó lett, aki két különböző olimpián is a dobogó legfelső fokán állt.
(Kiemelt képünkön Az aranyérmes Milák Kristóf a férfi 100 méteres pillangóúszás eredményhirdetése után a 2024-es párizsi nyári olimpián a Párizs melletti Nanterre-ben lévő Paris La Défense Arénában 2024. augusztus 3-án, Fotó MTI/Kovács Tamás)