Marco Rossi: az ünnep győzelemmel lenne igazán szép

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint fontos a magyar labdarúgó-válogatott számára, hogy vasárnap Montenegró ellen az utolsó selejtezőmérkőzésen győzelemmel ünnepelje meg a csütörtöki kijutását az Európa-bajnokságra.

2023. november 18., 16:04

Szerző:

„Az Eb-részvétel kiharcolása ugyan felszabadulttá teszi az embert, de ahogy a barátságos meccsek előtt is mondom, amikor válogatott mezt magukra öltik a játékosok, akkor nincs tét nélküli találkozó. Ráadásul telt ház előtt lépünk pályára, a szurkolók szeretnék megünnepelni a kijutást, ez pedig győzelemmel lenne igazán szép” – jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján a magyar állampolgársággal rendelkező olasz szakvezető.

Az 59 éves tréner arról is beszélt, hogy az összecsapás ráadásul nem is tét nélküli, mivel a nemzeti együttesnek jól jönne, ha csoportelsőként végezne, mert akkor december 2-án a második kalapból várná a hamburgi sorsolást.

„Ezek mind olyan számok, amelyek miatt a srácok munkáját el kell ismerni. Ezt megtettem én is feléjük” – mondta a 11 mérkőzés óta tartó veretlenség kapcsán Rossi, akinek csapata 1976 után produkálhat olyan naptári évet, melynek során nem kap ki. „Az előző két meccsen kicsit döcögősebben mentek a dolgok, de szerencsére a végére minden kiegyenesedett. Azt viszont érdemes megemlíteni, hogy minden egyes meccs meghatározhatja a jövőnket. Például ha két napja a 97. percben nem egyenlítünk és így veszítettünk volna Bulgáriában, majd vasárnap Montenegró ellen is, akkor az teljesen átírta volna a selejtezőcsoport értelmezését és a csapat eredményességét is”.

Rossi kifejtette, ünnepre számítanak, mert elérték a célkitűzésüket. Úgy vélte, megható lesz számára a meccs, mert ilyen helyzet nem minden nap adódik. Hozzátette, arra készülnek, hogy méltóképpen zárják le a sorozatot a pályán, a Puskás Arénában oda kell tenniük magukat, hogy megtartsák a szurkolóikat és megőrizzék a válogatottat körülvevő hangulatot, melynek nagy szerepe van a sikerekben. Hangsúlyozta, „ezt a légkört a lehető legtovább fent kell tartani”.

Rossi elárulta, legalább három változás lesz a szófiai kezdőcsapathoz képest. A kezdőből kikerülők egyike a kiállított Kerkez Milos, rajta kívül további két-három cserén gondolkodik. Ezt azzal indokolta, hogy Montenegró ellen máshogy kell játszani és más karakterekre van szükség, mint Bulgária ellen.

A játékosok részéről a 21 éves Balogh Botond felidézte, hogy a lefújás után már a pályán előtörtek az érzelmek, utána az öltözőben és a repülőúton is folytatták az ünneplést, de péntektől kizárólag a vasárnapi mérkőzésre összpontosítottak.

A holland Danny Makkelie sípjelére a Puskás Arénában vasárnap 15 órakor kezdődik a magyar-montenegrói mérkőzés, melyet az M4 Sport és a Kossuth Rádió élőben közvetít. A nemzeti együttes döntetlennel bebiztosítaná a csoportelsőségét, mellyel december 2-án a második kalapból várhatná a hamburgi sorsolást.

(Kiemelt kép: Telki, 2023. november 18. Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar labdarúgó-válogatott sajtótájékoztatóján a másnapi, Montenegró elleni Európa-bajnoki selejtező mérkőzés előtt a telki edzőközpontban 2023. november 18-án. MTI/Peter Lakatos)

 

Hazánkat az a megtiszteltetés érte, hogy július 11-én, a franciaországi Sens városában Kollár Zsuzsanna tatai amatőr sportoló is vihette az olimpiai fáklyát. A hagyományoknak megfelelően 2024. április 16-án a görögországi Olümpiában gyújtották meg az olimpiai lángot és indult útjára a fáklya, amelyet mintegy tízezer futó visz el váltóban az olimpia helyszínére, Párizsba.

 

Marco Rossi marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A szakember az Európa-bajnokság tanulságainak átgondolását követően, pár hét múlva megkezdi a felkészülést az őszi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre történő összetartás előkészítésével.