Minek ment oda? Expedíciós hegymászók a miértekről

Már a 19. században sem értette a széles nyilvánosság, miért kell óriási kockázatot vállalva a hegycsúcsok meghódítására indulni. A 24.hu ennek megértésére tett kísérletet Mécs László és Ács Zoltán egykori expedíciós hegymászók segítségével.

2023. június 9., 13:48

Szerző:

Minek ment oda? Expedíciós hegymászók a miértekről

Ács Zoltán azt mondja,

csak azzal érdemes megértetni a hegymászás lényegét, akit érdekel.

Úgy gondolja, az emberek többsége keresi a saját fizikális és pszichés határait, szeretné azokat megismerni, és amennyire lehet, kitolni. Mécs László szerint a magas hegyekben olyan fokú erőkifejtésre van szükség, ami az emberekből nagyon ősi motívumokat tud előhozni. A mai kor embere számára az élet túlságosan biztonságos és kiszámítható lett, és ebből számos lelki és társadalmi probléma származik. Emellett túl kényelmessé vált az élet, az expedíciós hegymászás pedig az ebből való kimozdulást jelenti, egyszer például 55 napon keresztül nem fürdött – idézi a mászót a 24.hu.

Mécs azt mondta, amikor ők kezdték űzni ezt a sportot, céljuk lett, hogy megismertessék és elfogadottá tegyék azt, hogy a hegymászás, annak is az expedíciós ága nem az öngyilkosok sportja.

Az igazán magas hegyek megmászásának fő nehézsége az oxigénhiány, ha ezt kiiktatják, a kihívás nehézsége is csökken. Ráadásul aki oxigént használ, utána már rá is van utalva, mint egy búvár – fogalmaz Ács László, hozzátéve, hogy oxigénpalack használatával a nyolcezres csúcsból hatezres nehézségű lesz.

Mécs László kategorikusan kijelenti, hogy oxigén nem való a hegymászáshoz, ha nem lenne pótlólagos oxigénre opció nem is lenne ez az zsúfoltság az Everesten, ahol „kereskedelmi cirkusz lett az egészből”. Szerinte sokaknak a pénzről és a kivagyiságról szól az Everest megmászása. Sokkalta, hogy a lenti világ kényelméből piacorientált cégek mennyit vittek fel a hegyekbe, elvéve az expediíciós hegymászás élét. 

Ács szerint az oxigénhiány nem úgy jelentkezik, mint amikor medencébe esve fuldokolni kezd, hanem betegséghez hasonló, amikor az ember teljesítőképessége csökken, és ki akarunk menni a fürdőszobába, de közben kétszer meg kell állnunk megpihenni.

Ezek a cikkek is hasonló témákról szólnak

Csíkszentmihállyi Mihály, a Flow élmény kidolgozója szerint a hegymászást az abba fektetettmunka teszi vonzóvá. „Vannak dolgok, amelyek nagyon könnyűek, ezeket hamar megunjuk. Vannak olyanok, amelyeket lehetetlenség véghezvinni, ha mégis megpróbáljuk, kudarc ér minket. És vannak azok a dolgok, amelyeket a legjobban szeretünk: amelyekért nagyon meg kell küzdenünk, és a végén sikerül, vagy legalábbis van rá esély, hogy sikerüljön. A hegy az utóbbi kategóriába esik sok ember számára: nagyon meg kell a mászás során küzdeni érte, és nagy öröm, ha sikerül elérni a csúcsot” 

Mécs László szerint a balesetek nagy részéért emberi hiba, mulasztás, rossz helyzetfelismerés és a kalkuláció, a felkészültség hiánya okozza, tehát sok esetben elkerülhető a tragédia. Azonban oxigénhiányos környezetben hiába érzi magát jól a mászó, ítélőképessége és valóságérzékelése jelentősen romlik.

„A között, hogy azt gondoltam, a lassú tempóm miatt vissza kéne fordulnom, valamint a tényleges visszafordulás között úgy érzékeltem, fél-egy óra óra telt el. Utólag, amikor visszaértem a 4-es táborba, láttam az órámon, hogy az általam érzékelt 30–60 perc valójában nyolc óra volt”

– meséli Mécs László, hogy fordult vissza az Everesten a halálzónából.

Szerinte azzal kapcsolatban, hogy családos emberek miért vállalnak mégis iyen kockázatot, rossz a kérdésfeltevés, ugyanis a legtöbben azelőtt másztak, hogy gyerket vállaltak, azt pedig nem gondolja, hogy jobb lett volna, ha ezek a gyerekek meg sem születnek. Ugyanakkor Mécs pont a családalaptás miatt hagyott fel az expedíciós mászással, bár túrákat mai napig vezet magas hegyre, de az Everesthez hasonló kihívást már nem keres.

(Kiemelt képünk: illusztráció. Fotó: Prakash MATHEMA / AFP.)

A rovat további cikkei