Balesete sem árnyékolhatta be Lewis Hamilton eredményét

Visszatért a csúcsra.

2021. december 3., 19:39

Szerző:

A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Szaúdi Nagydíj második, villanyfényes péntek esti szabadedzésén.

Az MTI szerint az első gyakorláson az élen záró 36 éves pilóta mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett minimális lemaradással. A világbajnoki pontversenyben vezető holland Max Verstappen (Red Bull) ezúttal a negyedik pozícióban zárt, harmadikként ugyanis az Alpha Taurit vezető francia Pierre Gasly fejezte be az edzést.

Alig több mint négy perc volt hátra, amikor Charles Leclerc (Ferrari) balesete miatt piros zászlóval félbeszakították, majd leintették a gyakorlást. Leclerc az egyik nagy sebességű kanyarban veszítette el az uralmát versenyautója felett, majd háttal a gumifalba csapódott. A 24 éves pilóta nem sérült meg komolyabban, saját lábán hagyta el a baleset helyszínét, Ferrarija ugyanakkor csúnyán összetört.

A program a harmadik szabadedzéssel folytatódik szombat délután. A 6,174 kilométer hosszú szaúdi pálya teljesen új, a Forma-1-es mezőny most először versenyez rajta, karakterisztikáját tekintve pedig a legtöbb szakértő szerint a Mercedesnek kedvez majd.

Eredmények, 2. szabadedzés (élcsoport):
1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:29.018 perc
2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:29.079
3. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 1:29.099
4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:29.213
5. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 1:29.441
6. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:29.555

(Kiemelt kép: Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája a sajtótájékoztatón Sao Paulóban 2021. november 11-én. Fotó: Rudy CAREZZEVOLI / POOL / AFP)