Grózer György 38 évesen kijutott az olimpiára

A német férfi röplabda-válogatott, soraiban Grózer Györggyel, kvótát szerzett a jövő nyári párizsi olimpiára.

2023. október 8., 10:56

Szerző:

A németek azzal biztosították ötkarikás részvételüket, hogy a Rio de Janeiró-i, nyolccsapatos selejtezőcsoportban első hat meccsüket – sorrendben Irán, Kuba, Brazília, Olaszország, Csehország és Katar ellen – megnyerték, ezzel az utolsó forduló eredményeitől függetlenül biztosan az első két, továbbjutó hely egyikén zárnak, és ott lesznek az olimpia 12 csapatos mezőnyében.

A 38 éves magyar születésű feladóátló 23, 24, 27, 31, 14, majd 13 ponttal segítette válogatottját, az első öt meccsen csapata legjobbja volt.
„Ez őrületes, elképesztő érzés, még fel sem fogtam. Ez a torna megmutatta, hogy soha nem szabad feladnod az álmaidat. Mi sem tettük, és most mehetünk Párizsba” – mondta a katariak elleni összecsapás után Grózer.

A német válogatott legutóbb a 2012-ben, Londonban szerepelt olimpián, akkor a negyeddöntőben búcsúzott.

A BL-győztes, klubvilágbajnok, vb-bronz- és Eb-ezüstérmes Grózer a Vasas, a Dunaferr és Kaposvár érintésével 2002-ben igazolt külföldre, azóta megfordult a világ összes nagy bajnokságában. A következő idényben a török élvonalban játszik majd.

(Képünk illusztráció. Fotó: Artur Widak / NurPhoto / NurPhoto via AFP)

A Ferencváros sajnos a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 2. fordulójában sem tudott pontot szerezni, így a csapat október 24-én a francia Nice együttese ellen bizonyíthat majd.