A félmaratont tisztelni kell

Teljesítettem a Generali Night Run kilenc kilométeres távját. Ezután megcsináltam a szokásos befutóképet, amit ki is tettem az Instagram-oldalamra. Miután a kép megjelent, többen rám írtak, hogy miért csak kilenc kilométert futottam, hol vannak a várt félmaratonok, nincs-e valami baj.

Szerencsére nincs. Annyi történt mindössze, hogy ismét új dolgokat tanulok a futásról és önmagamról. Május végén volt ugyanis egy félmaratonom, de az nagyon rosszul sikerült. Olyannyira, hogy még a táv felénél sem jártam, amikor azt éreztem, hogy kifulladtam, itt a vége. 190-es pulzussal kapkodtam a levegőt. Ott, azonmód, a mezőnyből kiállva fel is hívtam „Edzőbát”, hogy tudassam vele az állapotomat, és megkérdezzem, mikor jön el az a pont, amikor az ember felad egy versenyt. Azt tanácsolta, hogy kicsit sétáljak, aztán szedjem össze magam. Végül az történt, hogy futottam, sétáltam, futottam, sétáltam. Valahogy aztán beszédelegtem a célvonalon, rosszabb idővel, mint amikor életemben először futottam le ezt a távot.

Nem volt persze ebben a kudarcban semmi meglepő, nem voltam jól felkészülve, és ezt ráadásul tudtam is. Akkoriban sokat utaztam, konferenciáztam, keveset aludtam, meglehetősen sok stressz ért. Minden második edzést kihagytam. Mégis, azzal a magabiztossággal indultam neki a 21 kilométernek, hogy ez a táv sok meglepetést már nem okozhat, kirázom a lábujjamból. „Megy ez minimális edzéssel is, hiszen másfél hónappal korábban is futottam egy félmaratont, nem is rossz idővel” – reménykedtem, tőlem amúgy szokatlan magabiztossággal. Aztán szembejött a valóság.

Azt biztosan megtanultam ebből a kudarcos versenyből, hogy a 21 kilométert tisztelni kell: arra minden körülmények között fel kell készülni, még akkor is, ha már sokadjára futja le az ember. Olyan nincs, hogy „ez már a lábadban van”. Nem, nincs benne. Csak akkor van benne, ha belerakod azt az edzésmunkát, amitől van erőd lefutni.

Ezzel a tanulsággal indult a nyár. Mivel az az ominózus verseny azonban mégiscsak kudarc volt, a tanulság levonása önmagában még nem hozott semmiféle békességet a lelkemnek, így egy ideig le is álltam a futással. Vicces volt, mert éppen a szomorú véget érő verseny előtt vettem meg az új futócipőmet, alig vártam, hogy felavassam. Szegény, hetekig csak figyelt a sarokban, felé sem néztem.

Aztán, amikor már kellően eltávolodott a vánszorgós, majdnem feladós verseny élménye, újra kimerészkedtem a futópályára. Gondolkodtam, milyen versennyel motiváljam magam arra, hogy kánikulában is eddzek. Már bőven benne jártunk a nyárban, amikor beneveztem a Generali éjszakai versenyére. Első körben a félmaratonra. Aztán, ahogy teltek-múltak a napok, és egyre jobban kezdtem visszatalálni a futásrutinomhoz, éreztem, hogy nincs még itt az ideje ennek a hossznak. Hiszen ha valamit megtanultam: meg kell adni minden távnak azt a munkát, amit megkövetel. És ez most nem történt meg. Majd őszig. Nincs szükségem újabb kudarcra, inkább átneveztem egy rövidebb távra. Így lett a szombati alkalom kilenc kilométeres. És milyen jó döntés volt!

Egyrészt: még soha nem futottam éjszakai versenyen. A pálya a Várkert bazártól indult, felvezetett a Várnegyedbe, majd a váralagút után haladtunk át a kivilágított Lánchídon, amelyet először engedtek át a futóknak.

Ez az a verseny, amit egyszer minden futni szerető embernek ki kell próbálnia. Az éjszakai Budapest látványa, a csodálatos fények, a nyári este frissessége egyszerre adják azt a speciális élményt, amit máskor nem kaphat meg az ember. Az éjszakai verseny további előnye, hogy másnap nem azzal foglalkozik az ember (majdnem) összes ismerőse a Facebookon, hogy miért zárják le a futók miatt a fél várost, miközben csinálhatnák otthon a négy fal között is.

Jó volt, hogy nem vállaltam túl magam, kellemes tempóban és egyenletesen futottam, gyönyörködtem az utcákban, a fényekben, hallgattam a többi futó trappolását. Élveztem, hogy a futás újra örömöt ad. És amikor befutottam, lelkes voltam, mint egy gyerek, megcsodáltam az érmet, amit valamennyi befutó nyakába akasztottak, hiszen ez a kis rituálé is része az élménynek.

Holtpontok jönnek, holtpontok mennek. A futás megér egy estet.