Elutasította a FINA a feketék speciális úszósapkáját

Azért lenne rá szükségük, hogy megvédjék a hajukat a klórtól, de hiába. 

2021. július 2., 21:14

Szerző:

Elkeseredtek az afroamerikai angol úszók, miután kiderült, hogy a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) nem engedélyezi a Soul Cap úszósapkák használatát az olimpián – írta a BBC. A lap szerint sokan úgy vélik, hogy azért van kevés fekete úszó, mert már gyerekként felhagynak a sporttal, a klósor víz ugyanis sokkal jobban roncsolja a hajukat, mint másoknak. A Soul Cap épp ezt akarta megakadályozni a számukra kifejlesztett speciális sapkákkal, amiknek engedélyezését a FINA elé vitték.

A Nemzetközi Úszószövetség azonban – egyelőre meg nem erősített információk szerint – úgy döntött, hogy nem viselhetik azt a versenyzők az ötkarikás játékokon. Az indoklás szerint azért, mert a sapka nem követi a fej természetes formáját. A márka nagykövete, Alice Dearing, a brit női olimpiai úszócsapat első és idén az egyetlen afoamerikai versenyzője korábban a közösségi oldalán mondta el, mennyire örül a cég új sapkájának. „Áldás, mikor olyan márkával dolgozhatok, ami felismeri a fekete közösséget érintő, világméretű problémát” – írta a Dearing. A FINA döntéséről egyelőre nem nyilatkozott.

(Kiemelt kép: soulcap.com)