Egyenlőség a gyepen – Nagy siker a női futball-világbajnokság
Nem csak a sport világáról van szó. Nyilvánvalóan fontos kérdés a sport demokratizmusa szempontjából a női részvétel növelése a futballban is, hiszen például Franciaországban az igazolt női játékosok száma csak 160 ezer, míg a férfiaké 2,2 millió. De még fontosabb, hogy a nők szerepet kapjanak a szövetség, a klubok, a döntéshozatali fórumok vezetésében is. A cél egyenlő lehetőséget biztosítani a lányok és a nők számára bármely aktivitás gyakorlásában a férfiakkal, ideértve a sportot is. Ezáltal elő lehet mozdítani a női egyenlőség ügyét az egész társadalomban. A francia szervezők céljai és ambíciói szerint ehhez a fejlődéshez jelentett kiváló reklámot a női labdarúgó-világbajnokság.
Persze egy-egy nagy eseménytől, még ha nyilvánvalóan hatást gyakorolhatnak is a társadalmi mentalitásra, nagy csodát nem érdemes várni. A francia black-blanc-beur, vagyis fekete-fehér-arab férfiválogatott 1998-as világbajnoki címe a francia integrációs modell sikere szimbólumának számított néhány évig. A 2018-as diadal sem változtatta meg a társadalomnak a külvárosokról alkotott képét, noha a világbajnok csapat nagy része rossz hírű külvárosokban nevelődött, ahová valószínűleg nem több rendőrt kellene küldeni, hanem inkább több szociális munkást.
Most úgy tűnik, hogy mindenki, a médiamunkások, a futball világa, a politika, „játssza a játékot”, néhol talán egy kicsit túlzottan igyekvően is, de hát ez a „nevelőmunka” elkerülhetetlen mellékterméke. A szexista klisék ugyan nem tűntek el teljesen, de jól érzékelhetően egyre erősebb kollektív ellenállásba ütköznek. A szomorú apropóból világszerte ismert Charlie Hebdo címlapja, amely női nemi szerv karikatúráját ábrázolta focilabdával és azzal a főcímmel, hogy Egy hónapig ezt fogjuk zabálni, inkább bunkóságnak tűnt, mint valamiféle elvi nyomulásnak, és a lap jó ideje össze is keveri ezt a két dolgot. A média gyakori szereplője, a filozófus Alain Finkielkraut, aki egyébként a Francia Akadémia tagja, tulajdonképpen csak hozta a kötelezőt. Neki már a túl sok feketével is problémája volt a férfiaknál, s most kijelentette, hogy „ő nem a futballpályán szereti a nőket nézni”, azaz a legjobb lenne, ha nem foglalkoznának ilyen férfias dologgal.
Ezek azonban inkább ellenpéldák, és a hatásukra kialakult őszinte felháborodás talán jól jelzi a társadalmi mentalitás lassú, de biztos megváltozását. Mindenki igyekezett erőfeszítéseket tenni, hogy az esemény valóban a női egyenjogúság előremozdítója legyen. Fontos fejlemény volt a különböző futball-szakkifejezések nyelvi „nőiesítése”, vagyis annak használata, hogy például az egyes posztok megnevezésének van nőnemű változata. Erről persze lesznek még viták. A női világbajnokság mérkőzéseinek a puszta figyelemmel követése, az eseményről való beszéd, írás és így tovább, szinte „aktivista cselekedetté” vált, és mindez valószínűleg nagy szerepet játszott az esemény sikerében.
Női labdarúgó-világbajnokságA dolog egyelőre jól működik. A stadionokban szép számmal voltak nézők, az 1,3 millió belépőjegy 70-80 százalékát eladták, a média is nagy érdeklődést tanúsított, legalábbis a rendező Franciaországban. A legutóbbi, 2015-ös világbajnokság idején egy kisebb csatorna mindösszesen 850 ezer eurót fizetett a közvetítési jogokért, most a legnagyobb francia tévéadó, a TF1 tízmillió euróért vette meg. Persze mindez viszonylagos, hiszen ez az összeg a férfi szakág esetében 130 millió euró volt. Mindenesetre az első női világbajnokságot 1991-ben Kínában helyi tévéadók közvetítették, ma a FIFA azt reméli, hogy az esemény végére elérik az egymilliárdos összesített nézőszámot.
Ma már egyes nagyvárosok, Marseille, Bordeaux, Strasbourg klubjainak irányítói talán megbánták a döntésüket, hogy nem is pályáztak mérkőzések megrendezésre. Sőt, látva a hazai csapat népszerűségét, a szervezők is talán szkeptikusabbak voltak a kelleténél, amikor a 80 ezer férőhelyes Stade de Fance-ot túl nagynak ítélték a női futball számára. Így a döntőt a francia női futball fővárosában, Lyonban rendezték. Ismeretes, hogy az Olympique Lyon nyerte a legutóbbi négy Bajnokok Ligáját, az utolsót telt ház előtt éppen Budapesten.
A professzionális női labdarúgás egyelőre veszteséges. Ennek elsősorban az az oka, hogy a futball összes tévéközvetítési díjainak mindössze az egy százaléka érinti a női szakágat. A legnagyobb klubok tulajdonképpen a férfi egyesület női szakosztályát jelentik, anyagilag is innen kapják a fenntartáshoz szükséges összegeket. A Bajnokok Ligájában az elődöntőket a Lyon mellett a Barcelona, a Chelsea és a Bayern München, azaz a férfi futballban is meghatározó klubok női csapatai játszották. A válogatottakat illetően már nem ilyen egyértelmű a kép. Egyfelől vannak olyan országok, ahol a női válogatott azonos erejűnek vagy erősebbnek számít, mint a férfi, így a női egyenlőség éllovasainak számító skandináv országokban és a különleges utat bejáró Egyesült Államokban és Kanadában, ahol a labdarúgást időnként akár női sportnak is tekinthetjük. Ellenkező helyzetben vannak az arab és –Brazíliát leszámítva – a „macsó” dél-amerikai országok, ahol a férfiválogatott jóval eredményesebb, mint a női. A férfi futballban jegyzett Egyiptomban vagy Tunéziában gyakorlatilag nincs is női válogatott. Csak a nyugat-európai országokra igaz, hogy nagyjából egyenrangú a két szakág színvonala, Németországban, Angliában, Franciaországban, Spanyolországban.
Az esemény sikerét némiképpen beárnyékolja a tény, hogy az egyik legjobb női labdarúgó, a norvég Ada Hegerberg nem szerepelt hazájának válogatottjában, így tiltakozott az ellen, hogy országának labdarúgó-szövetsége nem teremt egyenlő feltételeket a női és a férfi szakág játékosai számára. A hosszú távú cél, hogy a futball női változatát is ugyanolyan professzionális tevékenységnek tekintsék, mint férfi ágát. Arról nyilván megoszlanak a vélemények, vajon a sport professzionalizálódása hozzájárult-e az emancipáció ügyéhez. Azaz ha a női labdarúgás lassan, de biztosan ugyanazt az utat járja be, mint a férfi, az szolgálatára lesz-e a női emancipációnak. A női-férfi egyenlőség felé tett lépésnek azért talán mindenképpen nevezhetjük. Sőt a kérdés inkább mintha fordított irányban lenne érdekes. Lehet, hogy a mindent átható korrupció, az egyre inkább egyszerű üzletté váló futball alaposan megtépázott imázsa jár jól a nők fokozottabb szereplésével. Vagyis a sok probléma ellenére a professzionális labdarúgás talán a női egyenlőség ügyében tud valóban pozitív szerepet játszani.
