Ihász Veronika a döntőig menetelhet a darts vb-n

Balázs Gábor, a Magyar Darts Szövetség (MDSZ) elnöke szerint Ihász Veronika kedvező sorsolást kapott, és ezzel akár a döntőig is menetelhet a jövő szombaton az angliai Frimley Greenben rajtoló világbajnokságon.

2023. november 23., 14:19

Szerző:

Idén öt magyar versenyző jutott ki a WDF-világbajnokságra, ahol két magyar érem már biztosan lesz. Az ifjúságiaknál ugyanis Turai Krisztina az olasz Aurora Fochesatóval néz szembe a döntőben, míg Borbély András, aki világranglista vezetőként kapott meghívást, az elődöntőben az ír Adam Dee-vel kezd a december 10-ig tartó sporteseményen. Magyarország az egyetlen nemzet, amely minden kategóriában indít versenyzőt a vb-n. „Egy visszalépés miatt kerültem be a mezőnybe a világelsőségem révén. Ez egy hatalmas lehetőség lesz számomra, hogy az utolsó évemben bizonyítsak és nyilván szeretnék élni vele”– hangsúlyozta az MDSZ csütörtöki sajtótájékoztatóján a világranglista vezető Borbély. 

Balázs Gábor elmondta, hogy az első napon Ihász Veronika a legjobb 24 között az angol Jo Clements ellen áll tábla elé, őt követi majd a férfiaknál Takács Gábor, akinek a holland Moreno Bloomot kell legyőznie ahhoz, hogy a következő körben összemérhesse tudását a címvédő Neil Duffal. A második napon Kovács Patrik az amerikai Jim Widmayerrel kezd. „Sokkal tudatosabban készülök az idei vb-re, mint a tavalyira, és igazából most már elvárásaim is vannak magammal szemben, hiszen kaphattam volna sokkal nehezebb ágat is” – fogalmazott Ihász Veronika. Hozzátette nagyon izgul, mivel mégiscsak a világ legjobb 24 versenyzője méretteti magát a vb-n.

Kovács Patrik kiemelte, hogy ez az egyik, ha nem az egyetlen verseny, amire készült karrierje során és alig várja, hogy színpadra léphessen. A válogatott másik férfi versenyzője, Takács Gábor pedig elárulta, hogy sérüléssel bajlódik, mivel két héttel ezelőtt ínhüvely- és vállízületi gyulladás szakította meg a felkészülését. Ennek ellenére bízik a gyors rehabilitációban, hiszen számára is élete egyik legfontosabb és legnagyobb eseménye lesz a vb. Ellenfele sem ismeretlen számára, eddig egy-egy győzelmet és vereséget könyvelhetett el Bloommal szemben. 

Az elnök jelezte, hogy a sajtótájékoztató előtt pár perccel tudta meg, minden erőfeszítés ellenére a nemzetközi szövetség nem biztosít tv-közvetítést, így csak a magyar szövetség online csatornáján lehet majd követni a vb-t, melyhez magyar kommentárt is biztosítanak.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Jürgen Kessler / DPA / AFP)