Az Ajka FC-t nem csak az ellenfél, a Covid is legyőzte

Csere nélkül kellett kiállniuk, mert már nem volt ember.

2022. február 6., 20:30

Szerző:

Sorra hullanak ki a játékosok a másodosztályú Ajka FC keretéből, azonban ez sem volt elég ahhoz, hogy az MLSZ jóváhagyja a csapat vasárnapi mérkőzésének elhalasztását.

A csapat közlése szerint az MLSZ protokoll értelmében még szombaton is tesztelni kellett keretüket, mely újabb 6 esetben hozott pozitív eredményt. Így a vasárnapi, Kecskeméti TE  elleni mérkőzésre már csak 13 bevethető játékos maradt (10 mezőnyjátékos, 3 kapus).

„Ennek tudatában kértük a mérkőzés elhalasztását, amibe ellenfelünk a Kecskemét belement volna, az MLSZ versenyigazgatósága azonban a jelenleg érvényben levő határozatok figyelembevételével elutasította kérelmünket” – olvasható a csapat honlapján.

Csak viszonyításképpen: a külföldi bajnokságokban ilyen létszámmal nem kerülne megrendezésre az adott mérkőzés (13 bevethető mezőnyjátékossal és 1 kapussal kell rendelkezne egy adott csapatnak). A vasárnapi meccset így tehát csere nélkül tudta csak lejátszani az ajkai együttes, amely nem meglepő módon vereséget is szenvedett: A Kecskemét 3-1-re nyert idegenben.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixnio/Michal Jarmoluk)