Hosszú Katinka január 8-án este, egy közleményben jelentette be, hogy visszavonul.
Keleti Ágnes halálhíréhez kapcsolódóan Gyurta Dániel szép és megrendítő posztot publikált a közösségi médiában.
Ma, azaz csütörtök hajnalban meghalt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász.
A magyar női kézilabda válogatott 25-24-re legyőzte a francia csapatot az Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
December 13-án kisorsolták a vb-selejtezők csoportjait, és az is kiderült, kik lesznek a magyar labdarúgó-válogatott ellenfelei 2025-ös mérkőzéssorozatban.
2023. szeptember 23., 19:16
Izgalmas csatában, kétgólos győzelmet arattak a debreceniek felett.
2023. szeptember 23., 18:46
Szombaton ezüstérmet hozott Fritsch Róbertnek a kötöttfogású, 72 kg-os kategória.
2023. szeptember 23., 17:20
Losonczi Dávid a negyeddöntőben is imponáló győzelmet aratott, ezzel egyetlen sikerre került a párizsi kvóta megszerzésétől a belgrádi olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság szombati versenynapján, melyen a 67 kilós Váncza István a nyolcaddöntőben kikapott, így már csupán a vigaszági folytatásban bízhat.
2023. szeptember 23., 13:15
A Honvéd szoros mérkőzésen 10-9-re nyert az OSC ellen a férfi vízilabda Eurokupa athéni selejtezőtornájának magyar rangadóján.
2023. szeptember 23., 12:48
Jól kezdődött magyar szempontból az utolsó előtti versenynap a belgrádi birkózó-világbajnokságon, melyen a kötöttfogásúak 67 kilogrammos kategóriájában szereplő Váncza István, a 87 kg-ban érdekelt Losonczi Dávid, valamint a 63 kg-ban induló Kecskeméti Krisztián is megnyerte első mérkőzését.
2023. szeptember 23., 08:41
Akárcsak az első két gyakorláson, a Forma-1-es Japán Nagydíj harmadik szabadedzésen, szombaton is a címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője érte el a leggyorsabb köridőt.
2023. szeptember 23., 08:33
Az Európai Sporthét #BEACTIVE kampánya és a Budapest 150 éves programsorozat keretein belül vasárnap 18. alkalommal kerül sor a NATO-futásra, amely Buda legszebb részein vezeti végig a résztvevőket.
2023. szeptember 23., 08:13
Major Nándor 6–4-re legyőzte a német Ricarco Pietreczkót, aminek köszönhetően bejutott a második fordulóba.
2023. szeptember 23., 08:01
Sebők Balázs, az Iserlohn Roosters magyar csatára gólt szerzett, ám csapata 4-2-re kikapott Mannheimben.
2023. szeptember 22., 23:13
Jövőre május 8. és 12. között rendezik meg a magyar országúti kerékpáros körversenyt, a Tour de Hongrie-t.
2023. szeptember 22., 21:15
A kötöttfogásúak 72 kilogrammos kategóriájában szereplő Fritsch Róbert magabiztos győzelemmel bejutott a szombati döntőbe a belgrádi birkózó-világbajnokság pénteki versenynapján.
2023. szeptember 22., 17:01
A kötöttfogásúak 72 kilogrammos kategóriájában szereplő Fritsch Róbert ötpontos hátrányból fordítva tussal legyőzte a címvédőt és bejutott az elődöntőbe, a 97 kilogrammban érdekelt Lévai Tamás ugyanakkor elveszítette nyolcaddöntőjét és kiesett a belgrádi birkózó-világbajnokságon.
2023. szeptember 22., 16:36
Három női játékos is bekerült az év góljának járó Puskás-díj jelöltjei közé – a 11-es listát pénteken tette közzé a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA).
2023. szeptember 21., 20:51
A Ferencváros hátrányból fordítva 3-1-es hazai győzelemmel rajtolt a szerb Cukaricki ellen a labdarúgó Konferencia-liga csütörtöki nyitófordulójában.
2023. szeptember 21., 15:51
Bejelentette visszavonulását Márton Anita, a magyar atlétika első világbajnoka.
2023. szeptember 21., 14:46
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága 20 ezer euróra büntette ukrán tagszervezetét szurkolói Európa-bajnoki selejtezőmérkőzéseken tanúsított rasszista magatartása miatt.
2023. szeptember 21., 07:16
A Bayern München 4-3-ra legyőzte a vendég Manchester Unitedot szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában.
2023. szeptember 20., 20:20
Felavatták szerdán Pluhár István válogatott labdarúgó, sportújságíró, a magyar rádiózás első sportriportere emléktábláját az ELTE-BEAC korábban róla elnevezett, Mérnök utcai sporttelepén.