Íme, itt az év vadvirága

2018. január 4., 11:17

Szerző:

Az év madara és az év hala után megvan a 2018-as év vadvirága is, amely  nem más, mint a szépen csengő nevű 

kornistárnics.

– tette hözhírré az evvadviraga.hu beszámolóját a Sokszinű Vidék.

Fotó: evvadviraga.hu

A Gentiana pneumonanthe Európa nagy részén jelen van, egészen Szibériáig megtalálható. Mindenütt visszaszorulóban van élőhelyeinek kiszáradása és átalakulása miatt. Emiatt védett többek között Lengyelországban, Olaszországban, Romániában és Svájcban is. Németországban már 1980-ban az év vadvirágává (Blume des Jahres) választották. Hazánkban 1982 óta védett, természetvédelmi értéke 10 000 Ft.

Magyarországon a hegy- és dombvidékeken, valamint az alföldeken is szórványos, hiányzik a Tiszántúl és a Dél-Dunántúl nagy részéről. Kiszáradó lápréteken, hegyi- és mocsárréteken fordul elő. Az utóbbi 50 évben számos korábbi lelőhelyéről – többnyire élőhelyének megszűnése vagy átalakulása (kiszáradása, cserjésedése) miatt – eltűnt.

A szavazásban 2530-an vettek részt. A második legtöbb voksot a fehér tündérrózsa kapta, a harmadik helyen az apró nőszirom végzett. Nem baj, apró nőszirom, talán majd jövőre.