Van bennük rendszer
A gazdasági válságok nem tesznek jót a hatalmon lévő politikusoknak. De min múlik, mennyire ártanak nekik? Hogy belebuknak vagy hatalmon maradnak? És ebből a szempontból vajon jobbak-e vagy rosszabbak az esélyeik a populista vezetőknek?
A legutóbbi, 2008-as világválság nemcsak az emberek életszínvonalára volt pusztító hatással, hanem a kormányok élettartamára is. Alig akadt olyan európai kormány, amelyik ne érezte volna meg a hatást. És általában minél nagyobb volt a gazdasági zuhanás, annál nagyobb volt a népszerűségvesztés. Ehhez mehetünk messzire, azaz mondjuk Írországig vagy Izlandig, amelyek elsőként és brutális mértékben érezték meg a válságot, és ahol villámgyorsan buktak is a kormányfők. De maradhatunk közel is, hiszen Magyarország is élen járt ebben a folyamatban Gyurcsány Ferenc 2009-es lemondásával. Vagyis a most kormányon lévő és így a válság által fenyegetett Fidesz részben éppen az előző világválságnak köszönhette hatalomra kerülését.
Az Európai Unióban csak Lengyelország és Szlovákia úszta meg recesszió nélkül a 2007-2009 es időszakot. De természetesen voltak még országok, amelyek viszonylag jól jöttek ki a krízisből, a legjobb nyugat-európai példa erre Németország, ahol Angela Merkel kancellár is maradt. Egy nemzetközi kutatás, amely 30 európai ország belpolitikai változásait vizsgálta a válság után, azt állapította meg, nem volt jelentősége, hogy a hatalmon lévő kormány jobb- vagy baloldali volt-e, a választók mindenképpen elfordultak tőle. Ha viszonylag erős volt a fősodratú ellenzék, akkor az profitált a krízisből, de szinte minden esetben erősödtek a szélsőségek is. Az évekig válságról válságra bukdácsoló Görögországban például egyszerre erősödött a baloldali populista Sziriza és a szélsőjobbos Arany Hajnal. Előbbi aztán hatalomra is került, hogy aztán kiderüljön, ő sem alkalmas a gazdasági nehézségek kezelésére. De ekkor tűntek fel az olyan rendszerkritikus pártok is, mint a bal-jobb politikai palettán nehezen besorolható olasz 5Csillag Mozgalom, amely azóta is meglehetősen kiszámíthatatlan tényezője az olasz politikának. A választók a mérsékelt ellenzék, illetve a rendszerkritikus ellenzék támogatása helyett persze azt is választhatták, hogy kiábrándulva kivonulnak a politikából, azaz egyáltalán nem szavaznak, ami szintén elterjedt jelenség volt.
Annak tehát, hogy a választók a gazdasági helyzetnek megfelelően szavaznak (azaz, ha jól megy a soruk, a kormányra, ha rosszul, az ellenzékre), nagy hagyománya és irodalma van, ami persze nem jelent száz százalékos megfelelést. Végtelen leegyszerűsítés volna azt állítani, hogy ez mindenkinél így történik. De a kutatások szerint a gazdasági helyzet a választások kimenetelénél mégis legalább olyan meghatározó, mint az ideológiai alapú szavazás. És külön érdekessége, hogy a döntésnél még nagyobb szerepet játszik az ország egészének a megítélése, mint a saját gazdasági helyzeté. Ami viszont fokozott jelentőséget ad a médiának. Az emberek ugyanis a saját környezetükön kívül korlátozottan tudják megítélni, másoknak mennyire megy jól vagy rosszul. Ebben a helyzetben tehát nagyon fontos lehet mind az ellenzéki sajtó, mind a NER által felépített propagandagépezet működése, bár ez kétélű fegyver, hiszen ha az emberek nagyon mást hallanak, mint amit érkeznek, az az információforrást teszi hiteltelenné.
A teljes cikket a 168 Óra hetilap 2022. július 21-én megjelent lapszámában olvashatja.
(Kiemelt kép: fotó: Dimény András/168.hu)
