Uniós pofon Orbán szabadságharcának

Véletlen, hogy a brüsszeli tanácskozás időpontja egybeesett Orbán Viktornak a kormánya teljesítményét értékelő és a jövőbeni szándékait felvázoló beszédével, így viszont még szembe ötlőbb volt a kontraszt a kormányfő víziói és a gazdasági realitások között. Orbán az utóbbi hónapok retorikáját követve a pénzügyi szabadságharc folytatását hirdette meg, célként jelölve meg a nehezen értelmezhető gazdasági önrendelkezés visszaszerzését. Ha ezen ő a nemzetközi pénzügyi szervezetektől való függetlenedést és az adósságállomány visszafizetését érti, az a rossz hírünk, hogy ez nem csak lehetetlen, de értelmetlen is, ha csak nem akar egy Észak-Koreához hasonló rendszert felépíteni. A "visszaszerzés" szó sem igazán világos, mert a kormányfői logikát követve utoljára az átkos szocializmus első 25 évében lehettünk függetlenek a nemzetközi pénzpiacoktól, önrendelkezésről ennek ellenére aligha beszélhettünk.

Ha nagyvonalúan felül emelkedünk az értelmezési problémákon, Orbán Viktor szavaiból a nemzeti érdekek kurucos lendületű előtérbe helyezését és az önálló mozgástér növelésének szándékát olvashatjuk ki. Pontosan akkor, amikor az EU pénzügyminiszterei ezzel éppen gyökeresen szemben álló intézkedésekről döntöttek, méghozzá egyhangúlag. Ennek nyomán januártól jelentősen erősödik az uniós fiskális kontroll és a gazdaságpolitikai integráció. A reformcsomag egyik fő elemeként a jövőben minden év elején Brüsszel közös stratégiai irányelveket ad ki a tagállamok számára, amelyek alapján április végéig szükség esetén módosítani kell a nemzeti középtávú gazdasági és pénzügyi programokat.

Nyáron a következő évi költségvetésekre vonatkozóan jelölnek ki közös irányokat, amelyeket a tagországok kötelesek figyelembe venni. A koordináció tehát a jelenleginél sokkal erősebb lesz és előzetes egyeztetési kényszert jelent mindenki számára. Ha valamelyik állam nem tesz ennek eleget, szankciókra számíthat, amelyek közül a legsúlyosabb a támogatási és fejlesztési pénzek megvonása. A szigorúságot célozza, hogy ezek a retorziók félautomatikusak, azaz nem kell jóváhagyni őket, hanem esetleges eltörlésüket kell minősített többséggel megszavazni, így az érintettek nagyon nehezen térhetnek csak ki alóluk.

Az erősebb ellenőrzést és a válsághoz vezető folyamatok kialakulásának megakadályozását célozza, hogy több új felügyeleti szervet is létrehoznak, egyet-egyet a bankok, a biztosítók és az értékpapír piac állandó ellenőrzésére. Külön rendszerkockázati tanács figyeli majd a tagállamok pénzügyi és költségvetési folyamatait, hogy kiszűrje a görögökéhez hasonló állapotok kialakulását. Összességében tehát jelentősen nagyobb lesz a közösségi befolyás az egyes tagállamok gazdaságpolitikájára, és ezzel összefüggésben csökkenni fog a nemzeti kormányok mozgástere. Ez nem öncél, hanem a szükségszerű gazdasági integráció gyorsítását szolgálja, ami nélkül az unió egyre nagyobb versenyhátrányba kerül más régiókhoz képest. Emellett el kívánja kerülni azt is, hogy egyes tagállamok felelőtlensége az egész uniós gazdaságot veszélyeztesse.

A lényeget legjobban a német pénzügyminiszter fogalmazta meg, hangsúlyozva, hogy a nemzeti érdekeket a közös érdekek mögé kell helyezni, ezért van szükség a most elfogadott intézkedésekre. Nem kell mély elemzés ahhoz, hogy lássuk a szembeötlő ellentétet az uniós törekvések és a magyar kormányfő gazdasági önrendelkezést hirdető megnyilvánulásai között. Az ellentmondást csak növeli, hogy a brüsszeli döntés egyhangú volt, azaz Matolcsy György is megszavazta. Talán nem tudta, hogy a főnöke éppen akkor ellenkező értelmű célokat jelöl meg? Nem valószínű, mint ahogy az sem, hogy miniszterünk ne látta volna a nyilvánvaló kontrasztot a hazai kijelentések és az uniós trendek között. Az egyetlen logikus magyarázat: ezúttal is az történt, hogy a kormány mást mond a közvéleménynek, mint amit valójában cselekszik.

Ezt támasztják alá a pénzügyminiszterek közös ebédjéről kiszivárgott hírek, ahol a fehér asztalnál vonták kérdőre Matolcsyt a magyar kormány lépéseiről. Egyértelművé tették neki, hogy tartanunk kell az idei 3,8 százalékos és a jövő évi 3 százalék alatti hiánycélt. Elhangzott az is, hogy ehhez még az idén 100-120 milliárdos lyukat kell betömni az eddig megtett intézkedéseken túl. Az uniós kollégák sürgették a tárgyalások folytatását a gazdasági-pénzügyi folyamatokról, méghozzá az IMF részvételével, mert az EU továbbra is vele együttműködve kíván fellépni. Magyarázatot kértek a Nemzeti Bank függetlenségét sértő lépésekről és a bankadó mértékéről is.

Matolcsy György nem lehetett könnyű helyzetben, hogy mindezt a nyakába öntötték. Mivel ő egyelőre nem nyilatkozott, nem tudni, hogyan válaszolt, de tagadóan aligha, hiszen a közösségi befolyást erősítő csomagot maga is megszavazta. Annak sem örülhetett, hogy a költségvetés kozmetikázására tett javaslatot a magán nyugdíjpénztárak kezeléséről napirendre sem vették, így annak hiánycsökkentő hatásával nem számolhat a kormány a jövő évi büdzsében. A brüsszeli tanácskozás eredményeként tehát az Orbán-kormány mozgástere tovább szűkült, ráadásul a jövő évtől a közösségi kontroll tovább erősödik. Ez utóbbi jól jöhet nekünk, mert növeli a stabilitást, a külső bizalmat és csökkenti a felelőtlen lépésekből eredő kockázatok veszélyét.