Új nyugdíjrendszer: csak az biztos, hogy rosszul járunk

A hétvégén lejárt a határidő, amelyet a maradék magán-nyugdíjpénztári tagok kaptak arra, hogy átlépjenek az állami rendszerbe. A kormány célja ezzel elsősorban az volt, hogy javítsa a költségvetés helyzetét a jelenleg mintegy 230 milliárdos vagyon minél nagyobb részének megszerzésével. Ennek érdekében a mézesmadzag-furkósbot taktikát alkalmazták: az átlépők kamatmentesen kaphatják meg a reálhozamot, a maradókat viszont alacsonyabb összegű állami nyugdíjjogosultsággal fenyegették. Annyit értek el, hogy a tagok mintegy ötöde lépett át, ezzel a büdzsé nagyjából 50 milliárd forintnyi egyszeri bevételhez jut.

Az ösztönző kampány során Fidesz-politikusok folyamatosan azt hangoztatták, hogy egyedül az állami rendszer képes fenntartható, kiszámítható és garantált nyugdíjellátást biztosítani, amelyet az önkéntes magánpénztárak az öngondoskodás jegyében legfeljebb kiegészíthetnek. Arról viszont nem tudtak konkrétumokat mondani, milyen nyugdíjrendszerről beszélnek, mert egyelőre nyitott kérdés, melyik modellt választják a jelenlegi helyett. Nem tudni, tényleges vita folyik-e a kulisszák mögött vagy a szokásos taktikával csak porhintés zajlik, hogy aztán kész helyzetet teremtve nyelessék le a békát mindenkivel. A ígéretek szerint nyáron állnak majd elő a farbával, és azt követően dőlhet el véglegesen, mire számíthatunk.

Jóra biztosan nem, ennyi már kiderült az eddig megismert lehetőségekből. A Fidesz-kormány alapvető célja ugyanis az, hogy a rendszer önfinanszírozó legyen, azaz a járulékbevételek és a nyugdíjkiadások egyensúlyban legyenek. Ez igencsak ambiciózus cél, mivel erre nálunk eddig nem volt példa, még tavaly is 4-500 milliárdos hiányt kellett más forrásokból, leginkább a magán-nyugdíjvagyonból fedezni. Egyszeri tételekkel azonban ezt a problémát megoldani nem lehet, nyilvánvalóan rendszerszerű megoldást kell találni. Ennek egyik ága a bevételek növelése lehet, de ennek korlátot szab, hogy a járulék mértéke nálunk már így is túl magas, azt emelni nem célszerű. A járulékfizetők körének a bővítése jó irány, de az így jelentkező többletforrás egy részét inkább a munkavégzés terheinek csökkentésére, és ezen keresztül a gazdaság élénkítésére kell fordítani.

A járulékbevételek növekedése önmagában nem biztosítja a rendszer önfenntartását, ahhoz a kiadások hosszútávú tervezhetősége is szükséges. Az egyensúly megteremtése és folyamatos fenntartása rendkívül bonyolult feladat, számos bizonytalansági tényezőt figyelembe kell venni, például a változó demográfiai helyzetet, a várhatóan növekvő átlagos élethosszat, a gazdasági folyamatokat, a bérszintek és infláció alakulását, hogy csak néhány fontosabb elemet említsünk. Nem véletlen, hogy a nyugdíjrendszer minden fejlett országban egyre nagyobb gondot jelent, és szinte mindenhol napirenden van kisebb-nagyobb korrekciója.

A Fidesz holdudvarában több elemzés készült az átalakítás lehetséges modelljeiről, ezek közös eleme az önfinanszírozás igénye, ami alapvető szakítás az eddigi gyakorlattal. Az egyértelmű, hogy változni fog az induló nyugdíj számítási módszere, a jogosultsági időszak figyelembe vétele csakúgy, mint a konkrét összeg kalkulációja. A kormány ígéretei szerint egyénileg nyilván fogják majd tartani a befizetett járulékot, és az adja majd a számítás alapját. Lenne egy konkrét minimálösszeg, amely minden jogosultnak jár, és ezt egészítenék ki az egyedi korrekciós tényezők. Ez nagyjából az úgynevezett svéd modellre hajaz, amely valóban elvileg önfenntartó, de egy nálunkénál sokkal fejlettebb gazdaságban és szociális ellátó rendszerben, teljesen más bérszínvonallal és foglalkoztatási aránnyal, nem beszélve az öngondoskodási hagyományokról.

Ez a modell egy az egyben nem vehető át, mert tömegeket juttathat kilátástalan helyzetbe. Ha nagyvonalúan túllépünk azon a problémán, hogy az egyéni számlákon az eddig befizetett járulékok hogyan, milyen inflációs korrekcióval stb. szerepeltethetők, marad még baj bőven. Összehasonlító szakmai elemzések szerint a svéd modellhez hasonló rendszer bevezetése esetén 40 év szolgálati időnél az induló nyugdíj a kalkulált sok éves átlagfizetés mintegy kétharmada lenne, szemben a jelenlegi háromnegyeddel. A későbbi indexálása a nyugdíjalap egyensúlyától függne, azaz változna az inflációs korrekció is.

Ennél is nagyobb gond, hogy nálunk a foglalkoztatás alacsony szintje miatt a szolgálati idő átlagosan kevés, és nem látszik, hogy ez belátható időn belül jelentősen változna, azaz nagyon sokan még kisebb juttatásra számíthatnak. A helyzetet rontja, hogy a munka nélkül töltött évek és a Fidesz által preferált közmunka sem számítanak bele a jogosultságba, azaz hiába javítják papíron a statisztikát, a mesterségesen felturbózott közmunkás létszám sem a nyugdíjrendszernek nem hoz bevételt, sem pedig az érintett személynek jogosultságot. A gazdaságban kellene hatalmas alkalmazotti növekedést elérni, hogy a helyzet lényegesen javulhasson, ennek azonban az elkövetkező években nincs esélye.

Az igazi szociális katasztrófát az fogja okozni, hogy jelenleg a viszonylag kevés járulékfizető több mint harmada is minimálbéren van bejelentve. Ide tartozik a nagyjából egymillió önfoglalkoztató 95 százaléka, valamint a szürke gazdaságban dolgozók döntő többsége, összességében mintegy másfél millió ember. Jellemzően a nyugdíj kalkulálásánál figyelembe veendő időszak - jelenleg 24 év - nagy részében vagy egészében ennek alapján fizették utánuk a járulékokat, tehát a minimálnyugdíjra, legfeljebb annál picit többre számíthatnak. Néhány év múlva már tömegével lesznek olyanok, akik képtelenek megélni a nyugdíjukból, ha nincs megtakarításuk. Felmérések alapján pedig, sajnos, legfeljebb negyedüknek van, a többiekre nagyon nehéz öregkor vár. Nincs jele annak, hogy kormányszinten bárki foglalkozna ezzel a szociális bombával, amely a leendő nyugdíjrendszertől függetlenül robbanással fenyeget.