Trükkök sorozata: így játszanak velünk Orbánék

Úgy tűnik, Matolcsyékat cseppet sem zavarja, ha a forint tartósan gyenge marad, ők kitartanak a kamatcsökkentési folyamat mellett. Ez a makacsság racionális érvekkel nemigen támasztható alá, hiába hivatkozik a Monetáris Tanács az alacsony inflációra. Az MNB-nek ugyanis nem az a feladata, hogy egyoldalúan minél mélyebbre szorítsa a pénzromlás ütemét és a kamatokat, hanem a pénzügyi stabilitás megőrzése és a gazdasági növekedés ösztönzése monetáris eszközökkel. Ebbe beletartozik a külső és belső körülményeknek megfelelő inflációs mérték és forintárfolyam elősegítése.

A januárban eltűnt inflációra való hivatkozás azért is hamis, mert az a mesterséges állami beavatkozásnak, nem pedig a gazdasági folyamatoknak köszönhető, az utóbbit jelző maginfláció stabilan 3,5 százalék körül mozog. Az alapkamat további vágását az indokolhatná, ha ez egyrészt ténylegesen ösztönzőleg hatna a gazdasági aktivitásra, másrészt érzékelhetően csökkentené a büdzsé finanszírozásának költségeit. Jelen esetben egyik sem igaz: az MNB már hónapok óta kamatmentesen kínál pénzt a bankoknak, hogy azok 2,5 százalékos kamattal adhassanak kölcsönt a vállalkozásoknak, ehhez az alapkamat 15 bázispontos, 2,7 százalékra való csökkentése semmilyen pluszt nem ad. Hasonló a helyzet a finanszírozási terhekkel, a pénzpiacon ugyanis nem csökkentek, sőt emelkedtek az állampapírhozamok, és stabilan 3 százalék felett vannak.

Nyerni tehát nemigen nyerhettek Matolcsyék a kamatvágással, veszteni viszont annál többet tudnak. A kamatfelárunk visszaesésével jelentősen csökkent a befektetői érdeklődés, ami azonnal éreztette a hatását a forint árfolyamában. Érezhető volt, hogy a 3 százalék egyfajta lélektani határ lett, azt átlépve felpörgött a pénzkivonás a magyar piacról. Ebben fontos szerepe volt az amerikai jegybank döntésének a pénzpumpa visszafogásáról, ami a portfóliójuk átrendezésére ösztönözte a nagy befektetőket. Előre látható volt, hogy ez minket negatívan fog érinteni, a likvid pénzmennyiség csökkenésével a kockázatvállalási hajlam is kisebb lesz, mi pedig sajnos a kockázatosabb országok közé tartozunk. Ha a remélt többlethozam ezt már nem ellensúlyozza, törvényszerűen elfordul tőlünk a befektetők egy része.

Ez jól követhető a forint árfolyamának alakulásában. Néhány hét alatt a valutánk mintegy 4 százalékot gyengült, és a decemberi 295-300-hoz képest 310 körül mozog az euróhoz viszonyítva, és hasonló az elmozdulás a dollárral és a svájci frankkal szemben is. Ez nem csupán az importárakban érezteti a hatását, de rontja a költségvetés egyenlegét is, mivel azt 297 forintos euróárfolyammal tervezték. Nem véletlen, hogy szokatlan módon Varga Mihály is „rászólt” Matolcsyra, hogy a gyenge forint veszélyt jelent a büdzsére, jó lenne tehát óvatosabbnak lenni.

Ez nem hatotta meg a Monetáris Tanácsot, bátran vágtak újra, aminek nyomán a forint azonnal tovább gyengült. Mint a fentiekből kiderül, ésszerű indokot erre nem találunk, csak arra gondolhatunk, hogy el akarnak menni addig, amíg még keményebb piaci reakciók nem jönnek. Szakértők szerint a tűzzel játszanak, és sokkal nagyobb kockázatot vállalnak, mint ami szükséges lenne, a pénzügyi veszteségek máris felülmúlják a remélhető hasznot. A forint nagyobb arányú gyengülése a hiedelmekkel ellentétben már a kivitelre termelő cégeknek sem jó, mert az exportálók többségénél magas az importaránya és viszonylag kevés a hozzáadott érték.

Ha akarná, az MNB tudná erősíteni a forintot, ahogy azt tette december utolsó napjaiban, amikor egy rövid időre beavatkozott, és 295-297-re szorította le az euró árfolyamát. Ehhez fontos érdek fűzte, mert ez is kellett ahhoz, hogy az év végén kimutatott, forintban kifejezett adósságállomány a GDP 80 százaléka alá csökkenjen. Ennyi azért kevés, a nemes cél eléréséhez más trükkre is szükség volt: decemberben leálltak a soros állampapír-eladásokkal, és a kiadásokat a pénzügyi tartalékokból fedezték, amelyek így 2012 decemberéhez képest 1700 milliárd forintról 770 milliárdra estek. A trükközések összességében a GDP közel 3 százalékával javították a bruttó adósságadatot.

A két bűvészmutatvány eredményeként 79 százalékos GDP-arányt értek el, holott az a valóságban közel 82 százalék lett volna. Ezt bizonyítja, hogy januárban hirtelen 870 milliárddal, 82 százalék fölé ugrott az adósságunk, amiben a többlet értékpapír-kibocsátásnak és a forint gyengülésének egyaránt szerepe volt. Ez jóval magasabb, mint 4 évvel ezelőtt volt! Hiába használták fel Orbánék a 3000 milliárdnyi magánnyugdíjpénzeket, a tartalékainkat is csökkenteniük kellett ahhoz, hogy némi látszatjavulást kimutathassanak. Az adósság alakulásának valódi trendjét a nettó tartozásunk mutatja, amely folyamatosan növekszik, és már meghaladja a nemzeti össztermék 65 százalékát.

A látszateredményekért máshol is komoly trükközésre van szükség. A választási kampányban a Fidesz diadalként tálalja, hogy tavaly év végén úgymond 120 ezerrel többen dolgoztak, mint egy évvel korábban, és jelentősen csökkent az álláskeresők száma is. Azt az apróságot nem említik, hogy míg 2012 november-decemberében csupán 60 ezer államilag támogatott munkahely jött létre, addig tavaly 240 (!) ezer, köszönhetően a téli közmunkaprogramnak, benne az értelmetlen oktatási projektnek. A piaci új munkahelyek száma viszont alacsonyabb volt, mint egy éve és 2010-ben.

A statisztika mesterséges javítása azonban igen sokba kerül. 2011-ben még csak 60 milliárdot költött a kormány a közfoglalkoztatásra, tavaly már 180 milliárdot, miközben az álláskeresési járadékra fordított összeg 120-ről 56 milliárdra csökkent, azaz a költségvetés egyenlegét az önfényező trükközés csaknem 60 milliárd forinttal rontotta. Orbánék tehát velünk, adófizetőkkel fizettetik meg a saját sikerpropagandájuk és a mi hülyítésünk árát. Ügyes!