Tragikusan zuhantunk a versenyképességi rangsorban
A gyorsabb magyar növekedés egyik alapvető akadálya, hogy a gazdaság strukturális problémái nemhogy enyhültek volna, de súlyosbodtak az elmúlt években, különösen szembeötlő ez az ipari termelés szerkezetében. Ez, valamint a gyorsuló innovációs leszakadásunk nagyban hozzájárul ahhoz, hogy egyre hátrébb kerülünk a nemzetközi versenyképességi rangsorban.
Főként a nemzetközi konjunktúra élénkülésének köszönhetően az idén végre a magyar gazdaság is érzékelhetően növekedési pályára léphet. A várható 1,5-2 százalék közötti GDP-bővülés azonban messze van attól, hogy behozzuk az elmúlt évek lemaradását, sőt a prognózisok szerint folytatódik a lemaradásunk a térségünk országainak átlagától, a szlovákok, lengyelek, románok és a baltikumiak messze jobban teljesítenek nálunk, a csehek hozzánk hasonlóan, a szlovénok gyengébben, igaz, ők sokkal magasabb szinten állnak. Sok alapja nincs tehát az Orbán-kormány öntömjénezésének, kevesekhez hasonlítva mondhatjuk csak, hogy jobban teljesítünk.
A korlátainkat mutatják az utolsó negyedévi ipari adatok is, amelyek éves szinten valóban 3 százalék feletti növekedést, havi szinten azonban újabb megtorpanást jeleznek. Októberben és novemberben egyaránt csökkent a termelés az előző hónaphoz viszonyítva, és az autógyárak téli leállása miatt decemberben sem várható lényeges változás. A gyenge teljesítmény nagyban összefügg az ipar szerkezeti problémáival: a növekedés szinte kizárólagos motorja a járműgyártás, köszönhetően az Audi fejlesztéseinek és a Mercedes-gyártás beindulásának. Ezzel szemben a hagyományos húzóágazatok, a feldolgozóipar, az elektronika és a gépgyártás folyamatosan esnek vissza, míg a többi ipari ágazat termelése nagyjából stagnál.
Ebből egyenesen következik, hogy nő a gazdasági függésünk a nálunk letelepedett járműgyártó multiktól, amelyek mára már a GDP kb. tizedét és az export ötödét adják. Egyre messzebb kerülünk tehát attól a szépen hangzó céltól, hogy jövőnket a nagyszerű magyar szürkeállományra alapozzuk, jelenleg inkább a külföldi technológiák behozatalára építünk, és nincs jele annak, hogy ezen komolyan változtatni akarunk. Éppen ellenkezőleg: az Orbán-kormány alatt tovább csökkent a kutatásra és fejlesztésre fordított kiadások amúgy is alacsony aránya, és ebben az unió sereghajtói közé tartozunk. Még rosszabb, sőt egyenesen tragikus a helyzet, ha az innovációs tevékenységet nézzük: a világrangsorban 2010-ben is csupán a 60. helyen álltunk, mostanra viszont már a 95. helyre zuhantunk, ezzel negatív csúcstartók vagyunk.
A versenyképességi rangsorban tíz helyet csúsztunk vissza, és a részmutatók mindegyikében visszaestünk. Exportorientált országként ez jelentősen rontja növekedési potenciálunkat, emellett riasztja az esetleges befektetőket is. Nem véletlen, hogy aki jön hozzánk, hozza a komplett technológiát is, sikeres magyar fejlesztésekről csak elvétve hallani. Elvileg számos uniós forrás szolgálná a hazai fejlesztési projekteket, a gyakorlatban azonban a pénzek elosztásánál nem a nagyobb hatékonyság és eredmény a fő szempont, hanem az, ki kaphat és ki nem támogatást. Ne csodálkozzunk, ha ennek látható következménye a zuhanó versenyképesség.
