Szépen növekszik Palvin Barbara vagyona, év végére a világ egyik legjobban kereső modellje lehet

Első magyarként 2019-ben a Victoria's Secret angyala, azaz hivatalos arca lehetett.

2021. június 6., 11:54

Szerző:

A modell 2016-ban már a világ 17. legjobban kereső modellje volt, a vagyonát akkor a Forbes 8 millió dollárra, azaz kábé 2,2 milliárd forintra becsülte. Palvin karrierje azóta sem lassult, sőt ha lehet, csak még jobban felpörgött.

A Blikk meg nem nevezett szakértőkre hivatkozva azt írja, hogy Palvin vagyona

az év végére elérheti akár a 10 millió dollárt, azaz a 2,8 milliárd forintot.

A 27 éves modell karrierje egyébként már 2006-ban, 13 éves korában elindult, akkor fedezték fel, ahogy Budapesten sétált. 2009-ben már bekerült az egyik legnagyobb modellügynökséghez, azóta pedig a legnagyobb márkák kifutóin szerepelt.

Dolgozott többek között a Louis Vuittonnal, Stella McCartney-val, Vivienne Westwooddal, a Cartier-vel, a Calvin Kleinnal. 2019-ben valóra vált az egyik legnagyobb álma, első magyarként a Victoria's Secret angyala, azaz hivatalos arca lehetett.

(Kiemelt kép: NurPhoto/AFP | Matteo Chinellato)