Hihetetlen, de aktuális: így menekülhet meg a szamóca a fagyoktól
Kutatók komoly vizsgálatnak vetették alá a szamócát, az eredmények pedig hadat üzentek a génmódosításnak.
A termesztett szamóca különösen érzékeny a késői fagyokra, miközben erdei rokonai sokkal ellenállóbbak. A Karlsruhei Műszaki Egyetem szakemberei az erdei szamóca fagytűrésének titkát tárták fel, ami segítséget jelenthet az ellenállóbb termesztett eperfajták kinemesítéséhez – számolt be az Agroinform.
Ahogyan azt az agrárportál írja, kutatók fagytűrő és fagyérzékeny erdei szamócákat hasonlítottak össze. Kideríthették, mik azok a molekuláris, biokémiai, anyagcsere- és élettani különbségek, amelyek lehetővé teszik, hogy a növény elviselje a fagyot. Kiderült, hogy a fagytűréshez egyes gének már a fagy bekövetkezte előtt erőteljesebb hatást kell hogy kiváltsanak a növényben, így termelődhetnek a szamóca sejtjeiben fagyálló anyagok. Más tulajdonságokat viszont maga a fagy érkezése aktivál – a kutatóknak most az ezekért felelős genetikai hátteret sikerült feltárni.
Ezáltal a jövőben sikerülhet olyan szamócát termeszteni, amely például a fagyálló fehérjékből többet állít elő. Ráadásul ehhez géntechnológiára se lesz szükség, hiszen az hagyományos keresztezéssel megoldható. A szamócákban lejátszódó molekuláris folyamatok ismerete révén pedig majd az így kinemesített fajták közül könnyen kiválaszthatók lesznek a fagynak leginkább ellenállók – írja a lap.
Problémát okoz a kamuszamóca
Az évnek mindig elérkezik az az időszaka, amikor elszaporodnak az út menti árusok, akik szamócát árulnak. Azaz a köztereken, aluljárókban, áruházak mellett egymást érik az „olcsó”, „mézédes” gyümölcsöt kínáló, alkalmi kereskedők, akik azonban sok esetben átverik a vásárlókat. Hisz magyar szamócaként kínálják az importból származó, ízében, minőségében a hazaitól eltérő termést. Márpedig aki a magyar gyümölcsre esküszik, nem árt, ha résen van ilyenkor, máskülönben csalódást okozhat a jellemzően olcsóbban kínált, de így is ezres nagyságrendű beszerzés. A magyar termelők évről évre szembesülnek a problémával, hogy a piacot importtal elárasztó árusok ellehetetlenítik őket, mert lenyomják az árakat, miközben gyakran megkárosítják a fogyasztót. A problémával a 168.hu is rendre foglalkozik, a témában született cikkeinket itt olvashatja.
(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Miller_Eszter / Pixabay)