Surányi: Az eurón kívüli devizahitelt be kellett volna tiltani
A devizahitelekről és a bankrendszerről beszélgetett Surányi György, az MNB és a CIB Bank volt elnöke és Róna Péter közgazdász, az oxfordi Blackfriars Hall professzora az Ökopolisz Alapítvány által rendezett Ökopódiumon csütörtök délután. A két pénzügyi szakember beszélgetését Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselő, az Ökopolisz Alapítvány társelnöke vezette.
Róna Péter szerint a bankok legfontosabb szerepe a gazdasági életben a kockázatok helyes felmérése és beárazása – ez a szakmai szerep pótolhatatlan, az állami beavatkozás sem tudja pótolni. A bankok döntik el, hogy a nemzetgazdaság megtakarításait mire költjük – annak alapján döntik el, hogy felmérik a várható kockázatokat.
Mint mondta, „ha a bankrendszer nem tud felállni – márpedig a jelenlegi különadókkal nem tud –, akkor borítékolom, hogy nem lesz gazdasági kibontakozás Magyarországon. Szerinte ehhez az szükséges, hogy a nemzet rendelkezésére álló forrásokat a kockázatok helyes felmérésével helyezzük ki. Nem politikai megfontolások alapján eldöntött célokra áldozzuk, hanem olyan célokra, amelyek kockázatait több évszázados szakmai képességek segítségével mérjük fel.”
A devizahitel mint konstrukció azért hibás, mert a hitel fogalmának alapvető tétele az, hogy annak tőkeértéke nem változhat. Ha a hitel tőkeértéke változóvá tehető, akkor bevezetünk a nemzetgazdaságba egy jelentős mértékű instabilitást, és lehetetlenné válik a kockázatok kiszámítása – fogalmazott Róna Péter.
Leszögezte: a hitelnek az ingatlan nem fedezete, hanem biztosítéka, a fedezet a kitermelt jövedelem. A helyes megközelítés az, ha a bankok arra koncentrálnak, hogy mi a hitelfelvevők jövedelemképessége, és ennek megfelelően szabják meg a hitel méretét.
Véleménye szerint a bankokat sújtó különadó a gazdasági kibontakozás egyik legfontosabb kerékkötője. Amíg a bankok mérlege nincs rendbe téve, borítékolható, hogy Magyarországon nem lesz gazdasági növekedés, mert annak legfontosabb tényezője – Széchenyi óta tudjuk – a hitel szétosztása és vigyázó szemmel való követése. Az első feladat a hitel pénzügyileg értelmezhető és használható, a kockázatfelmérő képességet elősegítő újradefiniálása. Katasztrofális hiba volt utat adni a változó tőkéjű hitelkonstrukciónak.
Surányi György a devizahitelezésről szólva elmondta, olyan jelenségről van szó, amelynek kialakulásában sokan sokféle hibát követtek el. A 2001-2008 közötti kormányzat, jegybank, bankfelügyelet és a bankok felelőssége mellett az ügyfelek felelősségét is megemlítette.
Mint mondta, „kialakult az a helyzet, hogy 100-110 ezer család fizetésképtelen, elveszíthetik mindenüket és az utcára kerülhetnek. Én ezt a helyzetet ugyanakkor elkerülhetőnek gondolom.”
Surányi György a jelenlegi helyzet hátteréről szólva elmondta, ha egy ország huzamosan 8-9 százalékkal többet fordít beruházásra és fogyasztásra, mint amennyi jövedelem rendelkezésre áll, nagyon súlyos külföldi eladósodás következik be. Magyarországon is ez volt a helyzet: 2001-ben az ország külföldi adóssága bruttó 35 százalék volt, 2008-ra az ország bruttó külföldi adóssága a GDP 120 százalékára emelkedett. Ilyen helyzetben belföldön a hitelek mögött nem hazai (lakossági és államháztartási), hanem külföldi megtakarítás áll. Ha a folyó fizetési mérleg deficites, akkor valakinek belföldön devizában kell eladósodnia – ettől a pénzügyi összefüggéstől nem lehet eltekinteni.
A kérdés csak az, ki legyen ennek a devizahitelnek a felvevője: az állam, a vállalati szektor vagy a lakosság? „Nálunk a legrosszabb forgatókönyv jött be, miszerint a lakosság adósodott el. A lakosság sajnos a legkevésbé képes arra, hogy ezt az árfolyamkockázatot ésszerűen kezelni tudja” – mondta Surányi György.
Szerinte 2001 és 2006 között a kormány nagyon felelőtlen fiskális politikájához látszólag szigorú monetáris politika társult. A jegybank igazolni akarta, hogy ellensúlyozni próbálja a költségvetés túlkeresletet generáló hiányát, megpróbálta a belföldi keresletet szűkíteni. Ehhez azonban a legrosszabb eszközt választotta: elkezdte emelni a forinthitelkamatokat, emiatt megnőtt a kereslet a forinteszközök iránt, egyre jobban fölértékelődött a forint árfolyama, holott le kellett volna értékelődnie. Mindez egyre nagyobb lendületet adott a devizahitelezésnek (amelynek kamatai akkoriban 5-6 százalék körül mozogtak, szemben a forinthitelek 15-16 százalékos kamataival). Egyre erősebb lett a lakosságban az érzés, miszerint „ingyenebéd van”.
Surányi György a szerb, a horvát, a szlovák, a lengyel és a román jegybank példáját említette, amelyek igyekeztek megfékezni a devizahitelek elterjedését. Durva kötelező tartalékrátát írtak elő, és súlyos hitelplafonokat vezettek be. Szerbiában a lakossági hitelnövekedést a kereskedelmi bankok tőkéjének arányában határozták meg (a hitelkihelyezést tőkenöveléshez kötötték).
Úgy vélekedett, hogy az eurón kívüli devizahitelt be kellett volna tiltani, a forint árfolyamát ugyanis az euróhoz igazítjuk, a magyar külkereskedelem 90 százaléka euróban bonyolódik, az euró forintárfolyama „nominális horgonyként” szolgál Magyarországon. A svájci frank-forint árfolyamnak azonban semmi köze nincs a magyar belföldi folyamatokhoz.
