Soros megint forral valamit a magyarok ellen, eladta a Facebook- és Apple-részvényeit

2018. február 16., 16:06

Szerző:

Soros György megvált Facebook-részvényeitől, és eladta az Apple-ben, az Alibabában és az Amazonban korábban megvett értékpapírjait is – írja a német Frankfurter Allgemeine Zeitung nyomán a Magyar Nemzet.

A német lap internetes oldalán megjelent írás szerzője a legfrissebb negyedéves tőzsdepiaci jelentésben vette észre, hogy az üzletembernek már nincsenek meg az említett részvényei.

A cikk emlékeztet arra, hogy Soros György nemrég, a svájci Davosban megrendezett világgazdasági fórumon elmondott beszédében pellengérre állította a technológiai óriáscégeket. Mint elmondta, ezek akár olyan totalitárius hálózatokká is válhatnak, amilyeneket Aldous Huxley vagy George Orwell sem tudott volna jobban leírni.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.