Sikeres az e-kereskedelem az idei évben is

Továbbra is jelentős ütemben fejlődik a hazai online kereskedelem. A hazai e-kereskedők számára kiváló lehetőségeket biztosít a jelenlegi környezet, a GKI Digital és az Árukereső jelentése szerint a webáruházak 61%-a növelni tudta a forgalmát, 21% megőrizte a tavalyi forgalmi szintjét és csak 16% könyvelt el visszaesést.

2021. szeptember 22., 23:14

Szerző:

A jelentés szerint az első félévében 30%-os bővülés mellett bruttó 494 milliárd forintos belföldi forgalmat bonyolított a magyar online kiskereskedelmi piac, melyen belül az első negyedév forgalma 43,7%-kal múlta felül a 2020-as első negyedév forgalmát. Sőt, a dinamikus növekedési ütem a második negyedévben is megmaradt, ebben az időszakban az éves bővülés elérte a 21%-ot. Ez az érték magasabb a korábbi évek növekedésénél, ami az erős covid-bázis tudatában minden várakozást felülmúlt.

 

A kereskedőket most leginkább két kérdés foglalkoztatja: milyen bevételekre számíthatnak az év második felében, illetve milyen tendenciák határozzák meg a hazai online piacot a következő években. A Black Friday kampánysorozat iránti érdeklődés egészen biztosan döntő jelentőségű lesz.

A megkérdezett marketingszakértő szerint a két kérdés közül az elsőt nehezebb megválaszolni, hiszen a járványhelyzet alakulása és a kormányzati intézkedések alapvetően befolyásolhatják a vásárlói viselkedést. Ennek ellenére a legtöbb piaci szereplő mintegy 10-20% közötti növekedést vár a második félévben.

 

Ennél is fontosabb kérdés, mi várható a következő években. A marketingszakértő szerint számos egyértelmű és jól dokumentált áll rendelkezésünkre, ha meg szeretnénk jósolni a várható növekedés ütemét. Fontos látni, hogy az aktív vásárlói bázis csak minimális mértékben képes hozzájárulni a bevételek növekedéséhez, hiszen egyre kisebb azok tábora, akik még nem váltak online vásárlóvá, de megszólíthatók. Az átlagos megrendelési érték változása nehezebben azonosítható, hiszen a 2020-as évben egy 20%-os kiugrást láttunk, de a korábbi években ez nem volt jellemző, idén pedig mínusz 1%-os változást látunk a GKI Digital és az Árukereső jelentésében.

 

Ezek alapján azt mondhatjuk, hogy az e-kereskedelem növekedése gyakorlatilag egybeesik a megrendelési gyakoriság növekedésével. A jelenlegi tendenciák alapján ez évi 15-20% növekedéshez lehet elégendő, persze sok tényező befolyásolhatja a hosszútávú eredményeket. Bizonyos azonban, hogy a legnagyobb szereplők jelentős erőforrásokat allokálnak a vevők megtartására; ilyen törekvéseket napjainkban is látunk, elég csak az Easybox csomagautomata hálózatra, a megújuló szaküzletekre és a különböző hűségprogramokra és online szolgáltatásokra gondolni. 

 

Fontos megemlíteni, hogy a július 1-i hatállyal életbe léptetett áfaszabály-módosítás jelentős hátszelet biztosíthat az exporttevékenységet tervező e-kereskedők számára. A korábbi gyakorlat szerint az online kereskedőknek annyi módon kellett adózniuk, ahány országban értékesítettek. Ez természetesen nagy adminisztrációs terhet jelentett számukra, a mostani szabályozás azonban lehetővé teszi, hogy az adóbevallás alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal intézze a jogosult országok felé történő kifizetést. 

 

Természetesen a rendelkezés a külföldi tulajdonú webáruházak számára is könnyebbé teszi a magyar piacon történő kereskedést, összességében pozitívan értékelhető a változás; az általános vélekedés szerint megfelelő exportterv, tudatos digitális marketing és stabil logisztika birtokában a hazai kereskedők eredményesek lehetnek a külpiacokon.