Robotok veszik át az emberek munkáját egy baranyai cégnél
A technológiai újítás 250 millió forintba kerül, a szükséges berendezéseket az egyik vezető iparirobot-előállító, a KUKA Robotics, illetve rendszerpartnere szállítja. A próbaüzem elindult, a gyártás és a csomagolás nyáron indul el, a fejlesztés során felszabaduló, betanult és jól képzett munkaerőt a cégen belül átcsoportosítják – közölték.
A Terrán cégcsoport fő profilja a betoncserépgyártás, tavaly közel ötvenmillió darabot termelt, 19 százalékkal többet, mint az azt megelőző évben.
A cégcsoport árbevétele – amelynek 33 százaléka exportból származik – 2016-ban 9,891 milliárd forint volt, 23 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A bólyi anyavállalatnak Horvátországban, Szlovákiában, Romániában és Szerbiában vannak leányvállalatai, a cégcsoport tavaly kétszázötven embert alkalmazott, negyvenkettővel többet, mint 2015-ben.
A cégcsoport Magyarországon Bólyon, Kunszentmiklóson működtet gyárat, míg Szlovákiában egyet. Az erdélyi Aranyosgyéresen épülő gyárban idén nyáron indul a termelés, ahol a tervek szerint évente akár tízmillió darabot gyártanak majd cserépből.