Rezsiátverés és busás haveri jutalmak
Az idei esztendő az MSZP szerint a rombolás éve volt, amely a „nagy rezsiátveréssel” kezdődött.
Az ellenzéki párt az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében írta ezt, felidézve: Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető január elején jelentette be, hogy megalakul a rezsicsökkentési munkacsoport, frakciótársa, Németh Szilárd pedig ezután rendszeresen adott hírt a „rezsiháború” eredményéről. „Ám arról azóta is hallgat, hogy a rezsicsökkentés igazságtalan, hiszen a rászorulók helyett inkább a gazdagoknak segít, és hosszabb távon nem fenntartható intézkedés” – fogalmaztak.
Az MSZP szerint a munkanélküliség januárban is nőtt, a pályakezdő fiatalok 20 százaléka már januárban sem tudott elhelyezkedni, a fiatalok elvándorlása folyamatos, és januárban kiderült, hogy a társadalombiztosítási alapok 120 milliárdos hiánnyal zártak 2012-ben. Ugyanakkor kormánypárti polgármesterek – folytatódik a közlemény – busás jutalomban részesültek, és bár a felháborodás nyomán e pénzek nagy részét visszafizették, az állami nagyvállalatoknál az év végén is zajlott az osztogatás.
„2013 a rombolás éve volt, 2014 viszont a változás éve lesz. A kormányváltás után az MSZP hozzákezd az ország újjáépítéséhez” – közölte a szocialista párt.