Repüljön 10 euróért a Wizz Air járatain ahova és amennyit akar
Ha éppen van hely a Wizz Air gépein.
Egy csodás ajánlattal rukkolt elő utasainak a Wizz Air. Az All you can fly program azt ajánlja, hogy vegyen bérletet 599 euróért, ami nagyjából 240 ezer forint. Ezután az éves díjért cserébe egy éven keresztül
a Wizz Air teljes hálózatán 9,99 euróért, vagyis kb. négyezer forintért foglalhat jegyet,
ahányszor csak akar, és ahová csak akar, pontosabban oda, ahová jár a Wizz – szúrta ki a Telex, és rögtön egy példával is előálltak: ha az ember havonta ki akar ruccanni Szicíliába egy hosszú hétvégére, 24x10, azaz 240 euró költséggel jár a 600 eurós előfizetés mellett.
Vagyis összesen 840 euróba fáj, ami azt jelenti, hogy a havi egy retúr 30 ezer forint alatt (70 euróért) megúszható. Ez baráti ár, főleg ha a nyári jegyárakat nézzük. További jó hír, hogy ebben már benne van minden kötelező költség, nem csapódik hozzá mondjuk a 9 euró kezelési költség.
De a Wizz Air csavart egyet rajta
Az igazi csavar az, hogy az utak nem igazán tervezhetőek előre, és ennek két oka van:
- az utasok csak 72 órával az indulás időpontja előtt választhatnak a rendelkezésre álló úti célok közül,
- illetve az ülőhelyek elérhetősége a járat kihasználtságától függ.
Vagyis a tagsági díj fejében nem minden járaton lehet ülőhelyeket foglalni.
Az éves bérlet ennek fényében azoknak lehet jó választás, akik elég rugalmasak olyan szempontból, hogy hova és mikor akarnak repülni. Ugyanis a 72 órás foglalási ablak már egy hosszú hétvégi kiruccanásnál is azt jelentheti, hogy a visszaútra a jegyet az elutazás után kell megvenni. És ha épp nincs, mert tele a gép, akkor ott ragadhat, ahova utazott.
Vegyünk megint egy példát: ha csütörtökön este kitalálja valaki, hogy pénteken repülne, és kedden jönne vissza, a visszaútra a jegyet nem tudja megvenni csütörtökön. Pontosabban ha biztosra akar menni, akkor megveheti, de csak az aktuális, normál áron, így könnyen bukhatja akár az éves bérleten spórolni tervezett összeg jelentős részét is.
Az éves bérletet tehát leginkább a kalandvágyókra szabták.
– vonja le a következtetést a Telex.
A légitársaság közleménye szerint az utasok 2024. szeptember 25-től foglalhatnak jegyet a Wizz Air hálózatában, amelyben 50 ország 200 városába repülhetnek 800 járaton. A magyar utasok java része valószínűleg a Budapestről vagy Debrecenből elérhető járatokat választja majd, ami nagyjából 60 úticélt jelent. A WIZZ All You Can Fly tagsági az első ilyen típusú program Európában, a cég most két napig, az előértékesítési időszakban alacsonyabb áron, 499 euróért kínál 10 ezer tagságit.
(Fotó: Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP)