Reformok Fidesz módra: pénzt szerezni mindenáron

Hol vannak már a régi szép idők, amikor a bátortalan és nem túl szerencsés próbálkozásokat az egészségügy és a felsőoktatás átalakítására a vizitdíjról és a tandíjról szóló népszavazással gyorsan kudarcra lehetett ítélni. Nosztalgiával emlékezhetünk vissza: az Alkotmánybíróság azzal a faramuci érveléssel engedélyezte a népszavazást, hogy az csak az állami bevételeket érinti, a kiadási tételeket nem, azaz a költségvetést nem befolyásolja, ami már akkor is tökéletes nonszensz volt. A Fidesz lelkesen üdvözölte a furcsa döntést, de a történtekből okulva hatalomra kerülve gyorsan tett arról, hogy az AB egyáltalán ne is foglalkozhasson ilyen kérdésekkel, így aztán ilyesmitől már nem kell tartania, ha most ebbe a nehéz fába vágja a fejszéjét.

Az eddig kiszivárgott információk alapján úgy tűnik, valóban fadöntögetés készül, és a favágókat nemigen zavarja, ha mindenfelé hullik a forgács. Félreértés ne essék, a két nagy elosztó rendszer, az oktatás és az egészségügy átfogó reformja már régóta esedékes, az eddigi kormányok azonban ezt vagy nem akarták, vagy nem tudták vállalni, ha pedig belevágtak, zátonyra futottak, lásd például a már említett népszavazást. Az minden hozzáértő számára világos, hogy a jelenlegi rendszerek ebben a formában nem finanszírozhatóak sokáig, rossz hatékonysággal, rossz struktúrában működnek, emiatt egyik oldalról állandó a pénzhiány, másik oldalról viszont óriási a pazarlás.

A változtatást nehezíti, hogy társadalmilag rendkívül érzékeny, mindenkit érintő területekről van szó, amelyekkel szemben az elvárásokat mind a mai napig a múlt rendszerből örökölt beidegződések határozzák meg. Ezt lovagolta meg a Fidesz is a Gyurcsány-kormány reformkísérletével szemben indított népszavazással, a valójában nem létező ingyenesség megőrzésének hirdetésével és a vizit-, valamint a tandíjak elutasításával. Ez a demagógia évekre visszavetette a szükségszerű átalakítás lehetőségét, konzerválva a költségvetést egyre jobban terhelő, a lakossági és gazdasági igényeket viszont egyre kevésbe kielégítő viszonyokat. Nyilvánvaló volt, hogy Orbánéknak immár kormánypozícióból saját korábbi állításaikkal szembemenve kell hozzányúlni a problémahalmazhoz, ami korlátozza a mozgásterüket.

Ami félő volt, bekövetkezett: a Fidesz a tőle megszokott ambivalenciával mást mond és mást cselekszik, és saját populizmusának a rabjává válik. Mivel eddig azt hirdették, hogy az oktatás és az egészségügy ingyenes marad, megszorítások pedig nem lesznek, mindent úgy próbálnak beállítani, mintha ez így is lenne. A felsőoktatásban a gordiuszi csomót úgy vágják át, hogy drasztikusan csökkentik az állami finanszírozású helyek számát, 3 év alatt 54 ezerről 30 ezerre, aki ebbe nem fér bele, fizessen, ha tanulni akar. Egyidejűleg a mai 29-ről 16-ra csökkentik az állami intézmények számát, a maradék legyen magánfinanszírozású, ha létezni akar, természetesen ez csak borsos tandíjjal lehetséges. Hogy ez gyökeresen ellentmond egyrészt a Fidesz eddigi ígéreteinek, másrészt annak a hosszútávú uniós elvárásnak, hogy a munkaképes lakosság 40 százaléka rendelkezzen felsőfokú képesítéssel, a kormányt nem zavarja. A meghatározó szempont a költségvetési kiadások sok tízmilliárdos lefaragása, más koncepció nem látszik a tervekből. Mindezt ráadásul kész tényként, minden előzetes egyeztetés nélkül közlik az érintettekkel, bár ezen az elmúlt egy év tapasztalatai alapján már nem csodálkozhatunk.

Bár egyelőre keveset tudni az egészségügy átalakításáról, a kiszivárgott hírekből az látszik, hogy Orbánék erre a területre is nagybaltával rohannak rá. Semmi jele nincs annak, hogy a trendeket és hatásokat elemezve, a szakmával egyeztetve alakítottak volna ki stratégiai koncepciót, ehelyett kemény központosításba kezdtek, miközben államosításról, racionalizálásról beszélnek. Az egyelőre zárt körökben mozgó tervezetek szerint kórházak összevonása várható Budapesten és vidéken egyaránt, az egész ellátási rendszert átszervezik és egyszerűsítik. Az elképzelésekből mintha a Fidesz által akkor elátkozott SZDSZ-es kiemelt intézményi rendszer köszönne vissza, azzal a különbséggel, hogy a tulajdonlást és finanszírozást jórészt az állam venné át az önkormányzatoktól. Ez hátraarcot jelent a Fidesz eddigi ígéreteihez képest, beleértve azt is, hogy az egészségügy több pénzt fog kapni. A kiszivárgott kalkulációk alapján inkább kevesebbet, és az illetékes államtitkár szerint a várt béremelésekre is csak a megtakarításokból lehet esetleg fedezet.

Az egyelőre homályos tervekből csak annyi tűnik egyértelműnek, hogy itt is a fiskális lefaragási szempontok érvényesülnek a szakmai megközelítés rovására. Ez önmagában még nem lenne baj, mivel a racionalizálás elkerülhetetlen, az viszont már súlyos probléma, hogy azt rögtönözve, az egyeztetés helyett erőből akarják végigvinni. Még ennél is nagyobb gond, hogy az egészen átsüt a kormány mindenre rátelepedni akaró szándéka, és szó nincs a magántőke esetleges bevonásáról, az innovációról, arról, hogy vajon mitől lesz jobb az ellátás színvonala. A Fidesz a jelek szerint elfelejtkezik az eddigi átalakítási törekvések kudarcáról, és ha így folytatja, rá is igaz lesz, amit annak idején joggal olvasott a szocialisták fejére: az emberekkel, a szakmával szemben nem lehet reformokat végrehajtani.