Quaestor-ügy: amit még mindig nem tudunk

A végre elkezdődött Quaestor büntetőperben az ügyészség a jelek szerint nem könnyíti, inkább nehezíti a bíróság munkáját: előbb olyan vádiratot terjeszt elő, amely a bíró szerint nem felel meg a törvényi előírásoknak, emiatt csaknem kiszaladnak a vádemelési határidőből. Ezután viszont kezelhetetlen tömegű anyagot öntenek a bíróság nyakába: a több mint 1500 oldalas vádirat semmiség a két és félmillió oldalt kitevő részletes bizonyításhoz képest.

Ez utóbbit nem csupán képtelenség áttekinteni, de még hozzáférni sem könnyű, mert az ügyészség olyan szoftverrel készítette, hogy megnyitásához külön számítástechnikai tanfolyamra van szükség. Így fordulhatott elő felettébb rendhagyó – és az általános pereljárási szabályokkal ellentétes – módon, hogy a per programozó szakértők meghallgatásával indult, hogyan nyithatja meg egyáltalán a bíró és a védelem a speciális fájlokat.

Ez a meghökkentő fejlemény csak szaporítja az ügy körüli furcsaságok tömegét. Minden jel arra mutat, hogy az illetékes állami szervek mindent elkövetnek azért, hogy a

Quaestor-ügyetegyszerű bűnszövetkezeti csalássorozatnak állítsák be, és a közvélemény sose tudja meg, valójában mi történt a háttérben. E rovatban cikkek sorában tettük fel a legnyilvánvalóbb, alapvető kérdéseket, amelyekre máig nincs semmilyen válasz, és amelyekkel a nyomozóhatóság a jelek és a vádirat szerint nem is foglalkozott, a kommunikációja pedig csak a homályt növelte.

Érdemes végignézni, mi az, amit annyira titkolni igyekeznek előttünk. Kezdjük azzal, hogy nem világos, mikor kezdődött a visszaélések sorozata. A mostani vádirat 20 évet emleget, holott korábban még tíz évet mondott az ügyészség, a kideríthető tények alapján viszont a durva csalás, a fiktív kötvények tömeges kibocsátása 7-8 évvel ezelőtt kezdődött. Az időpont egyre távolabbra tolása vélhetően azt a célt szolgálja, hogy minél több kormányzat felelőssége felvetődjön, holott a legnagyobb károkozás és a látványos csalás az Orbán-kormány idejére esik.

Annak ellenére, hogy a Bajnai-kormány idején egy felügyeleti vizsgálat két tucat komoly hiányosságot tárt fel a Quaestornál, olyanokat, amelyek most a vádirat részét képezik. A 2010-es kormányváltás és a PSZÁF MNB-be való beolvasztása miatt az ügy valahogy elsikkadt, de egy két évvel későbbi vizsgálat lényegében ugyanazokat a szabálytalanságokat derítette fel, mégsem történt semmi. Vajon miért nem? Sőt: negyedévvel a bukás előtt az MNB 70 milliárd forintnyi újabb kötvénykibocsátást engedélyezett a Quaestornak, miközben már százmilliárdnyi fiktív kötvényt adtak el a befektetőknek! A brókercég ekkor már a pénzügyi szférában annyira gyanús volt, hogy e sorok íróját szakértő ismerősei kifejezetten óvták a kötvényvásárlástól.

Hogyan lehetséges az, hogy a figyelmeztető jelek ellenére nem hogy nem léptek az illetékes állami szervek, de állami és önkormányzati intézmények és cégek összességében a hivatalos adatok szerint 20 milliárd forintot fektettek be a Quaestornál? Köztük olyanok is – például a külügy –, amely az államháztartási törvény szerint ezt nem tehette volna meg, mert az államkincstárban kellett volna elhelyeznie a likvidpénzét. Milyen szerepe volt ebben annak, hogy a bróker-cégcsoport fő tulajdonosa gyakran mutatkozott együtt fideszes vezetőkkel, sőt magával a kormányfővel is?

Milyen szerepe volt ennek abban, hogy egy-két nappal az összeomlás előtt több állami szerv pánikszerűen, szabálytalan módon – részben készpénzben – milliárdokat mentett ki a Quaestorból, miközben sok tízezer ügyfél pénze bennragadt? Miért fordult éppen Orbán Viktorhoz röviddel a csőd előtt Tarsoly azzal a kéréssel, hogy mentsék meg a cégét? Mi az összefüggés a két dolog között /bennfentes kereskedés gyanúja merülhet fel/?

Ha már itt tartunk: ki és mennyit vett ki az utolsó napokban? Mi a helyzet az emlegetett VIP-listával és a rajta szereplőkkel? Érdekes módon minderről személyiségi okokra hivatkozva nem beszélnek, holott a Postabank csődjénél gyorsan nyilvánosságra került a kiválasztott befektetők névsora, sőt az is, milyen előnyöket élveztek.

Hogyan fordulhatott elő, hogy az összeomlás után két hétig nem hogy nem vették őrizetbe a Quaestor vezetőit, de Tarsolyt ki sem hallgatták, sőt házkutatást sem tartottak nála? Ennél nagyságrendekkel kisebb gyanú esetén – lásd például az ártatlannak bizonyult Norvég Alapot – azonnal látványosan lecsapnak mindenre és mindenkire. Ehelyett Tarsoly azt csinált, amit akart, így tízmilliárdokat pakolt ide-oda, és egy munkanélkülit tett meg a cég vezetőjének.

Kik a felelősek mindezért? Azért, hogy a törvénytelenségeket feltáró vizsgálatok ellenére egyre nagyobb tétekkel folyhatott a csalás, és az MNB ebből nem vett észre /?/ semmit. Azért, hogy állami intézmények és cégek tartottak pénzt a Quaestornál, amelynek egy részét a csőd előtt kimenekítették. Azért, hogy a botránykitörése után két hét időt adtak Tarsolynak – mire is? Több mint furcsa az is, hogy a Quaestornál folyó vizsgálat vezetésére azt az MNB-alelnököt jelölték ki, aki nem sokkal korábban az utolsó kötvénykibocsátást engedélyezte: tőle, mivel közvetve érintett, hogyan várható el a felelősség minden irányú, elfogulatlan kiderítése?

A fentieket végiggondolva ne csodálkozzunk azon, hogy semmi nem derül ki arról, kik és milyen szerepet játszottak abban, hogy az utóbbi évtizedek legnagyobb csalássorozata a figyelmeztető jelek ellenére szinte védett körülmények között folytatódhatott? Na és hová tűnt a pénz és pontosan mennyi? A vádiratban 77 milliárd szerepel, de semleges szakértők szerint a tényleges kár ennél jóval nagyobb. Hab a tortán, hogy miközben a Quaestor károsultak egy részét a pénzügyi terület más – ártatlan! – cégeinek pénzéből a törvényt is módosítva magas összegig kárpótolták, addig 12 ezer károsult még mindig fut a pénze után.