2011. július 19., 10:59

A Die Presse című osztrák konzervatív lap hétfői számában az Orbán-kormányról értekezik, a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív újság a magyarországi munkaügyi helyzetre tért ki, míg a Financial Times Deutschland című gazdasági napilap a kormány gazdaságpolitikáját elemezte.

2011. július 18., 16:27

Magyarországon az elmúlt száz év alatt közel 0,7 fokkal emelkedett az átlaghőmérséklet, folyamatosan dőlnek a melegrekordok, egyre szélsőségesebb az időjárás, mialatt energiafelhasználásunk - ennek következtében pedig széndioxid kibocsátásunk is - folyamatosan növekszik. Az ENSZ Meteorológiai Világszervezete (WMO) globálisan a legmelegebb évnek nyilvánította 2010-et, a Kárpát-medence pedig fokozottan sérülékeny terület ebből a szempontból, hiszen ami világszerte 2 °C hőmérsékletemelkedést jelent, az itthon 3-4 °C-ban realizálódhat a következő századfordulóra.

2011. július 18., 11:37

Réthelyi: a gazdaság erejétől függ a rezidensek bérezése - Ősztől havonta 100 ezer forintos ösztöndíjat kapnak a fizetésükön felül azok a szakorvos képzésre jelentkező friss diplomás orvosok és gyógyszerészek, akik vállalják, hogy tíz évig Magyarországon dolgoznak, és nem fogadnak el hálapénzt. A kormány döntését a nemzeti erőforrás miniszter jelentette be.

2011. július 18., 10:34

Elképesztő frankerősödéssel indul a hét: az euróval szemben már az 1,1421-es szint környékén jár, ami természetesen megint új történelmi csúcs. Ami még szomorúbb a magyar frankhiteleseknek, hogy a forinttal szemben is soha nem látott magasságokba emelkedett. Az új frankrekord: 238 forint.

2011. július 17., 14:20

A forint csak júliusban 4,5 százalékot veszített értékéből a dollárhoz képest, ez pedig a térség többi devizájára is negatív hatással volt - írja elemzésében a Citigroup. A csoport szerint kritikus pontjához érkezett az európai hitelválság.

2011. július 17., 09:49

Július elsején ünnepelték a Kínai Kommunista Párt megalapításának kilencvenedik évfordulóját. A megelőző hetet választotta Ven Csia-pao miniszterelnök európai körútjára, annak demonstrálására, hogy az egykor koldusszegény ország a kommunista párt vezetésével a világ egyik vezető gazdasági hatalmává nőtte ki magát.

2011. július 17., 06:20

Az új tulajdonosi struktúrának megfelelő igazgatósági és felügyelő bizottsági tagokat választott a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. közgyűlése. A cég Igazgatóságának döntése szerint a testület új elnöke Németh Miklós lett.

2011. július 16., 15:44

A forint idén még nem gyengült akkorát, mint ezen a héten. A hazai fizetőeszköz gyengülését a nemzetközi befektetői környezet folyamatos romlása okozta – írja a .

2011. július 16., 10:42

Szeptember végéig kell elkészülnie a részletes intézkedési tervnek, ami alapján jövőre 83 milliárd forintot takarít meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) - nyilatkozta a Népszabadság szombati számában Sélleiné Márki Mária, az OEP főigazgatója.

2011. július 16., 06:49

Öt spanyol, két görög és egy osztrák bank bukott meg a stresszteszten – derül ki az Európai Bankhatóság (EBA) által pénteken nyilvánosságra hozott eredményekből. A tesztben idén azt modellezték, hogy a bankok képesek volnának-e gazdasági visszaesés idején két éven keresztül 5 százalék felett tartani elsődleges alapvető tőkéjüket.