8 bank elbukott, dobogós helyen az OTP

Öt spanyol, két görög és egy osztrák bank bukott meg a stresszteszten – derül ki az Európai Bankhatóság (EBA) által pénteken nyilvánosságra hozott eredményekből. A tesztben idén azt modellezték, hogy a bankok képesek volnának-e gazdasági visszaesés idején két éven keresztül 5 százalék felett tartani elsődleges alapvető tőkéjüket.

2011. július 16., 06:49

A hatóság szerint az év eleji állapotok alapján 20 bank került volna a kritérium 5 százalékos első körös magtőketartalék szint alá, azonban az azóta hatályba léptetett, több mint 50 milliárd euró tőkeinjekciót hozó intézkedéseknek köszönhetően 8-ra csökkent a teszten elbukó bankok száma.

A közzétett eredmények alapján 16 európai pénzintézetnek volt 5-6 százalék közötti alacsony, de elégséges tőkemegfelelési mutatója. Ezek között hét spanyol, két német, két görög és két portugál bank van.


Az EBA a 91 vizsgált bankból 90 esetében közölt eredményeket. Egy német bank, a Landesbank Hessen Thüringen megtagadta adatainak közzétételét, ellene bankfelügyeleti eljárást indítanak.

A tesztben egyedüli magyar bank, az OTP eleget tesz a stresszteszthez megállapított tőkemegfelelési mutatónak és továbbra is gondoskodik arról, hogy megfelelő szavatoló tőke álljon rendelkezésre a biztonságos működéshez. Az MTI információja szerint az OTP dobogós helyet ért el az idei stresszteszten.

A nyugdíj összegének növelése érdekében többféle társadalombiztosítási megállapodás köthető, amelyek lehetővé teszik a szolgálati idő és az alapkereset bővítését is, így biztosítva a magasabb nyugdíjat, illetve az elégséges szolgálati időt a jövőben.