Marsi Anikó szívszorító nyilatkozata: tizenévesen drámai dolgot tudott meg édesapja haláláról
Marsi Anikó a TV2 Titkok Ramónával című műsor számára adott nagyinterjút, drámai dolgokat árulva el a gyermekkoráról.
Előzetest közöl a Bors című kiadvány a TV2 Titkok Ramónával című műsor következő nagyinterjújából. A műsorvezető továbbra is Lékai-Kiss Ramóna, a vendég ezúttal Marsi Anikó.
Marsi Anikó tíz évvel később tudta meg, hogyan hunyt el az édesapja
Marsi Anikó 1975-ben született Szolnokon Marsi János és Székely Irén gyermekeként. 6 éves volt, amikor elveszítette az édesapját – ezt már korábban is említette. A későbbi médiaszemélyiség édesanyja mindenkinek azt mondta, hogy az édesapát a szíve vitte el, de ez inkább csak átvitt értelemben volt igaz. Hogy pontosan mi történt, azt maga Marsi Anikó is csak egy évtized elteltével, kamaszként tudta meg:
„Én nagyon sokáig nem tudtam, mi történt apukámmal. Azt hiszem, 16 éves voltam, amikor először hallottam, hogy öngyilkos lehetett. Addig úgy hittem, hogy volt egy nagyon komoly szívbetegsége, és 6 évesen ezt nyilván nem fogtam fel, és nem is igen foglalkoztam az okokkal, maximum a hiányával.”
Marsi Anikó később az édesanyjától annyit tudott meg, hogy az édesapja bevett egy csomó gyógyszert, de nem a családi otthonban, hanem valahol máshol.
„Azt hiszem, az édesanyám egész életében hibáztatja magát apám halála miatt, holott én nem gondolom, hogy bármiről is tehet”
– mondja Marsi Anikó a szerda déltől elérhető videóban. A műsorvezetőnő hozzáteszi, hogy miután hat éves korában elveszítette az édesapját, hárman maradtak a családban: az édesanyja, a nővére és ő. Így mesél erről az időszakról:
„Akkor nekem már nem volt egyetlen élő nagymamám vagy nagypapám sem, szóval gyakorlatilag ott maradtunk hárman nők, mi kislányok, a négy és fél évvel idősebb nővéremmel, meg anyukám. És onnantól ő totál egyedül nevelt minket 31 éves korától... Nagyon-nagyon fiatalon lett özvegy. Oké, voltak szomszédaink, de valójában senki nem volt se közel, se távol.”
A teljes interjút itt, a TV2 Play oldalán lehet megtekinteni.
Amennyiben ön is úgy érzi, hogy krízishelyzetben van, segítségre van szüksége, vagy valaki másért aggódik, kérjen segítséget! Hívja a 116-123-as vagy a 06 80 820 111-es ingyenes telefonszámot, illetve kattintson ide további elérhetőségekért!
(Kiemelt kép: TV2/Tények)