Az átutalás pénzbe kerül, azonban ezzel a trükkel kikerülheti a tranzakciós illetéket.
Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak. A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.
Egyre több magyar dönt az euróalapú megtakarítás mellett, de nem minden devizaszámla olcsó, és nem mindegy, mikor váltunk pénzt.
A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint rövid időn belül akár 50 forinttal is emelkedhet az üzemanyagok ára Magyarországon.
Hiába nőtt 2025-ben a méltányossági nyugdíjemelés jövedelmi határa, a keretösszeg változatlanul szűkös, így a hatszázezer rászorulóból alig néhány ezren juthatnak támogatáshoz.
2012. február 12., 05:45
Több százan, egyenruhába öltözött pilóták, utaskísérők, munkatársak és családtagjaik búcsúztak tegnap a budapesti menetben a magyar légitársaságtól.
2012. február 11., 18:05
Nyolc személyt vettek őrizetbe szombaton Londonban az utóbbi évtizedek legsúlyosabb brit sajtóetikai botrányát feltáró rendőrségi vizsgálat keretében. Az őrizetbe vettek között van a The Sun - a legnagyobb példányszámú brit bulvárnapilap - öt újságírója, valamint a brit fegyveres erők egy aktív szolgálatot teljesítő tagja, a védelmi minisztérium egyik tisztviselője és egy rendőrtiszt.
2012. február 11., 14:09
A közép-kelet-európai gazdaságok közül valószínűleg Csehország süllyedt vissza elsőként a recesszióba, és a tavalyi utolsó negyedévben jó eséllyel a magyar gazdaság teljesítménye is már "jelentősen" csökkent - jósolták pénteki előrejelzésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
2012. február 11., 09:43
Ismét nagy tömegeket vonzott utcára Szlovákia több városában a politikai korrupció elleni tiltakozássorozat pénteken. A pozsonyi tüntetésen megtapsolták Zák-Malina Hedvig nevét.
2012. február 10., 18:32
Napokon belül elrendelheti a bíróság a Malév felszámolását, ha döntés születik a légitársaság fizetésképtelenségéről - közölte Varga Jenő, a működését február 3-án beszüntető cég rendkívüli vagyonfelügyelője.
2012. február 10., 14:48
Az LMP mai sajtótájékoztatóján is csak félve mondták el a fővárosi képviselők: a BKV-t jelenleg Budapest folyószámla-hiteléből finanszírozzák, ami pár hónap után kimerül. A helyzet súlyos voltára való tekintettel a Lehet Más A Politika is kidolgozta javaslatait a közlekedési vállalat hosszú távú finanszírozhatóságára. Rövid távon azonban ők is csak az állami mentőövben reménykedhetnek. A dugódíj pedig elkerülhetetlennek látszik.
2012. február 10., 12:18
Balogh Zsolt volt megbízott BKV-vezérigazgató, a Hagyó-ügy koronatanúja és egyben egyik vádlottja, (az elhíresült Nokiás-dobozos történet kitálalója) egy pécsi közlekedési céget vezet – .
2012. február 10., 06:45
Jövő szerdán dönthetnek az euróövezeti országok pénzügyminiszterei a Görögország pénzügyi támogatására szánt újabb intézkedéscsomagról, ha addig a görög parlament is jóváhagyja a politikai erők között csütörtökön született elvi megállapodást a megszorító intézkedések kiterjesztéséről.
2012. február 9., 21:45
Brüsszel leállította az ukrajnai programok finanszírozását.
2012. február 9., 19:40
A decemberi megugrás nem volt egyedülálló a felszámolások és végelszámolások alakulásában, januárban folytatódott a kedvezőtlen tendencia – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. A szakemberek szerint biztosra vehető, hogy 2012-ben minden korábbinál nagyobb cégbedőlési hullám söpör végig az országon. Januárban 1951 céggel szemben indult felszámolás, és csaknem kétezer vállalkozás végelszámolása kezdődött meg – ez 44, illetve 71 százalékos növekedés 2011 januárjához képest.
2012. február 9., 18:20
Felszámolási eljárás indult az Offset és Játékkártya Nyomda Zrt. ellen – tudta meg a . A cég jelentős veszteséget halmozott fel az elmúlt években.
2012. február 9., 14:27
Kiterjeszti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NMG) az árfolyamgát rendszerét, így a devizaalapú jelzáloghitel-adósok, valamint a deviza alapú lízingszerződéssel rendelkezők 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamvédelmi-rendszerbe való belépést.
2012. február 9., 10:40
Az utcán sztrájkoltak tegnap reggel a szatmárnémeti Electrolux gyár munkásai, miután a cég vezetői bezárták az üzemet. A műszak kezdetekor egyébként igen hideg volt, a protestálók mínusz 26 Celsius-fokban skandálták vezetőségellenes jelszavaikat: „Maffia!”, „Le a vezetőséggel!”, „Nem adjuk fel!” – kiabálta mintegy két órán át a gyár előtt a több szász tüntető.
2012. február 9., 09:09
Mai árfolyam-előrejelzés a Forex Szignáltól.
2012. február 9., 08:32
Február 17-én írja alá a szerződést a Kolozs megyei önkormányzat és a Bosch vállalta a nemeszsuki beruházásról, a legfontosabb kérdésekben ugyanis sikerült megállapodásra jutni – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Alin Tişe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke.
2012. február 9., 07:04
Alig öt nappal a nemzeti légitársaság leállása után a Budapestről induló korábbi Malév-járatok kapacitásának több mint 60 százalékára érkezett légitársasági igény, illetve ajánlat - közölte a Budapest Airport.