Feltételekhez kötik a Bosch állami támogatását

Február 17-én írja alá a szerződést a Kolozs megyei önkormányzat és a Bosch vállalta a nemeszsuki beruházásról, a legfontosabb kérdésekben ugyanis sikerült megállapodásra jutni – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Alin Tişe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke.

2012. február 9., 08:32

Az elöljáró elmondta: a Nokiával kötött szerződéstől eltérően a megállapodás részletei nyilvánosak lesznek, amennyiben a német cég is beleegyezik - írja a

kronika.ro. Hozzáfűzte: a Tetarom 3 ipari park 21 hektáros területét 49 évre kapja haszonbérbe a Bosch, a 77 millió eurós beruházást két részletben három év alatt hajtják végre. Tişe ugyanakkor elmondta: okulva a Nokia esetéből a megyei önkormányzat megpróbál olyan feltételeket kialkudni a tárgyalások befejezéséig, amelyek előírják, hogy a befektetőnek kártérítést kell fizetnie az önkormányzatnak, amennyiben a szerződésben rögzített idő előtt távozna a megyéből, mint azt a finn mobiltelefon-gyártó cég tette. Többek közt ezekkel a feltétekkel kaphatja meg a Bosch az államtól igényelt támogatást. Az autóalkatrészek gyártását várhatóan idén nyáron kezdi el a német vállalat.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.