Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.

2012. március 24., 09:21

2012 március 21.-én szerdán a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésen a Videoton – Orbán Viktor és Csányi Sándor csapata – az MTK pályájára érkezett vendégként. Az első félidőben az MTK – normális játékvezetés mellett – 2:0-ás, jogos előnyt szerzett és egyértelmű fölényben játszott végig. A szünetben Sándor György, a Videoton csapatkapitánya bement Fábián Mihály játékvezető öltözőjébe és zárt ajtók mögött hosszas megbeszélést folytattak.

2012. március 23., 18:41

Mintegy ezer pert veszítettek el a romániai bankok 2011 vége óta saját ügyfeleikkel szemben – jelentette be Marius Coltuc, a Coltuc ügyvédi iroda ügyvédje. A jogász arra is kitért, hogy a legtöbb jogerős ítélet a Volksbank ellen született, majd az OTP Románia, a BCR, az UniCredit, a Piraeus Bank, illetve a Transilvania Bank következik.

2012. március 22., 20:38

A jegybanki alapkamat 7,00 százalékos szinten tartását várják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának jövő kedden soron következő ülésétől az elemzők a Reuters hírügynökség csütörtökön ismertetett felmérése szerint.

2012. március 22., 18:18

A forint árfolyama minimálisan erősödött csütörtökön kora este az euróval és a svájci frankkal szemben a délutáni jegyzésekhez képest a bankközi devizapiacon.

2012. március 22., 09:13

A Lengyelországban hetek óta zajló nyugdíjreform-vitában most megszólalt az egykori First Lady, Lech Walesa volt köztársasági elnök felesége, Danuta is. Kifejtette, hogy minden anyának, aki legalább három gyereket felnevelt, az állam által biztosított nyugdíjat kellene kapnia, függetlenül attól, dolgozott-e életében, vagy sem.

2012. március 21., 21:31

Nagyot gyengült szerdán a forint, az árfolyamát elsősorban az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos megszólalások alakították. A reggel még 289 forint közelében lévő euróár akkor kezdett emelkedni, amikor délelőtt Irina Ivascsenko, az IMF magyarországi képviseletének vezetője cáfolta a hvg.hu-nak azt az értesülését, hogy áprilisban hazánkba látogathat a Valutaalap egy delegációja, és hogy akár már májusban megkezdődhetnek a hivatalos hiteltárgyalások.

2012. március 21., 20:03

Magyarországon mélyülnek a társadalmi egyenlőtlenségek, egyidejűleg növekszik a szegénység. Négy millió felé jár azoknak a száma, akik a létminimumnak számító 60 ezer Forint alatt élnek. A középosztálynak is mind nagyobb része küzd elemi megélhetési gondokkal – hívta fel a figyelmet a Magyar Szociális Fórum szerdán Ferge Zsuzsa szociológus egyik elemzésére.

2012. március 21., 18:34

Elbúcsúzhatnak az utazási kedvezményüktől azok a korábbi korhatár alatti nyugdíjasok és enyhébben rokkantak, akik tavaly év végéig nem töltötték be az ötvenhetet. A kormány 15 milliárdot spórol a változással.

2012. március 21., 17:05

A januári foglalkoztatási és átlagbér adatok teljes mértékben igazolják a Fidesz-kormány intézkedéseinek kockázataira már előre figyelmeztető bírálatokat. Éppen az ellenkezője történik annak, amit Orbánék hirdetnek, csökkent az alkalmazottak száma és a reálbér is. Szakértők szerint a kilátások sem jók, a helyzet az idén inkább romlani, semmint javulni fog.

2012. március 21., 16:34

A vecsési Tescóban tartott ellenőrzés során megbukott a „Nagyi tésztája” márkájú termék, közölte kedden az agrártárca. Elsőként az nem stimmelt, hogy a gyártó címét nem tüntették fel a csomagoláson, majd a mintavétel után kiderült, hogy a négytojásosnak mondott Nagyi tésztájában gyakorlatilag alig van tojás.

2012. március 21., 15:31

Az idei harmadik negyedév előtt már nem valószínű a megállapodás a magyar kormány, az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között egy új finanszírozási csomagról, tekintettel a továbbra is fennálló nézetkülönbségekre, és bár a jelenlegi külső piaci kondíciók közepette biztosítható a finanszírozás, ennek középtávú fenntarthatósága végett azonban Magyarországnak később szüksége lesz az IMF/EU-megállapodásra - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.