Orbánék ebben is fordítva ülnek a lovon
A vártnál is rosszabb GDP-adatok bizonyossá teszik, hogy a magyar gazdaság az idén recesszióba süllyed, és ez a jövő évi kilátásokat is rontani fogja. A kedvező változás esélyeit csökkenti, hogy az Orbán-kormány ragaszkodik unortodox politikájához, és a tényekre fittyet hányva a visszaesésért is az európai válságra hárítja a felelősséget.
Hétfői elemzésünkben borús képet festettünk gazdasági kilátásainkról és növekedési esélyeinkről, de az első negyedéves prognózisunkban sajnos tévedtünk: a 0,3-0,4 százalékos éves szintű csökkenési jóslatunk túl optimistának bizonyult. A KSH által nyilvánosságra hozott előzetes nyers adat mínusz 0,7 százalék, a naptárhatással stb. korrigált eredmény pedig mínusz 1,5 százalék. A részletes adatok szerint lényegében minden ágazat stagnált vagy valamelyest visszaesett, kivéve az építőipart, amely valósággal zuhant. A negatív trendeket mutatja, hogy a visszaesés az előző negyedévhez képest is 1,3 százalék volt, azaz a magyar gazdaság egyre rosszabbul teljesít.
Helyzetünk romlása még szembeötlőbb, ha a többi uniós tagországgal hasonlítjuk össze magunkat. A másfél százalékos éves csökkenésnél rosszabbat csak Görögország /-6,2 százalék/ és Portugália /-2,2 százalék/ produkált, az uniós átlag stagnálás volt, viszont növekedést mutatott a tagállamok többsége, köztük a számunkra meghatározó Németország /1,2 százalék/. Régiónkban messze mi nyújtottuk a legrosszabb eredményt, a szomszédos Szlovákia például 3,2 százalékkal növekedett. Ha negyedéves alapon nézzük az adatokat, még ennél is rosszabbul állunk: az egész EU-ban mi estünk vissza a legjobban /a görögök nem publikáltak számokat/. Az 1,3 százalékos GDP-csökkenésünk ráadásul megugró, 6 százalék közeli inflációval párosult, tehát a közgazdászok által kritikusnak tekintett stagfláció alakult ki.
A tényeknél már csak az Orbán-kormány reakciója az elkeserítőbb, egyre elképesztőbb az ellentét a kommentárok és a valóság között. A szóvivő a tényekre fittyet hányva az uniós trendeket tette felelőssé a magyar GDP-csökkenéséért, egy szóval sem említve azt, hogy mi teljesítettünk a leggyengébben, a többiek átlagától messze elmaradva. Ezt megfejelte azzal a fantazmagóriával, hogy a kormány a kelet felé való nyitás erősítésével fogja majd növekedési pályára állítani az országot. Hozzátette azt a komplett marhaságot, hogy a foglalkoztatás növekedése majd magával hozza a gazdaság bővülését is.
A szóvivői kijelentéseket érdemes kicsit elemezni, mert látványosan jelzik Orbánék realitásérzékét. Hazánk az EU része, egész gazdasága ide kötődik, a GDP kétharmada az uniós piacokra termelődik. Az, hogy a belső fogyasztás visszaesése és a beruházások folyamatos hanyatlása ellenére nem zuhantunk még mélyebb recesszióba, kizárólag nyugati exportpiacaink viszonylag jó teljesítményének köszönhető. A jövő útja is az európai integráció erősítése, és ezen belül versenyképességünk növelése. Hiú ábránd, hogy ezt majd a tőlünk távoli, még kompetitívebb piac felválthatja, akárcsak részben is. A keleti szél tehát illúzió, és ijesztő, ha valóban azt várják tőle, amit állítanak.
Ami a foglalkoztatás és növekedés viszonyát illeti, közgazdasági analfabétizmusról árulkodik a kormány álláspontja. Az összefüggés pont fordított: nem a nagyobb foglalkoztatás hoz növekedést, hanem a gazdaság bővülése nyomán lehet több munkahely. Orbánék tehát fordítva ülnek a lovon, amit egyébként a közmunkára alapozott foglalkoztatás növelés is mutat: a mesterséges, államilag finanszírozott és csupán a statisztikát javító látszatmunkahelyek nem járulnak hozzá sem a valós munkanélküliség csökkenéséhez, sem a GDP emelkedéséhez. Igazolják ezt a friss munkaerőpiaci adatok is: a tavalyihoz képest a megugró közmunkának köszönhetően papíron némileg nőtt a foglalkoztatottak száma, a versenyszférában azonban csökkent, akárcsak a GDP.
A legszomorúbb az, hogy Orbánék tudomást sem akarnak venni arról, hogy különutas gazdaságpolitikájuk kudarcot vallott és immár az egyértelmű tények bizonyítják: egyre jobban leszakadunk nem csupán a térségünktől, de az EU átlagától is. Miközben mind nyilvánvalóbban látszanak a kétsebességes unió kialakulásának esélyei, a határozott törésvonalak az északi, bővülő tagállamok és a visszaeső déliek között, mi nemhogy a gyorsabban fejlődők felé igyekeznénk, de még a lemaradókat is alulmúljuk. Mindezt a nagy magyar szabadságharc jegyében, hangzatos nemzeti lózungok kíséretében. Tényleg ez kell nekünk?
Szó nincs arról, amit a kormány sugallni próbál, hogy az első negyedév kisiklás volt csupán, ellenkezőleg: a gazdasági folyamatok mutatják az irányt. A belső fogyasztás növekedésére a megszorítások, a reáljövedelmek csökkenése miatt semmi esély, a különadók továbbvitele és az újabb terhek a vállalkozásokat is visszafogják, a beruházások esése folytatódik, a pénzügyi szféra a tranzakciós adók és a növekvő rossz hitelállomány miatt még nehezebb helyzetbe kerül, a mezőgazdasági termelés csökken, és akkor még nem beszéltünk a görög csőd esetleges hatásairól. Pozitív hazai tényező a kecskeméti Mercedes-gyár beindulása lehet, egyébként pedig, mint mindig, a német konjunktúrában reménykedhetünk, de az is legfeljebb a recessziónk enyhítésére lesz elegendő.
Csodák nincsenek, a gazdasági törvényszerűségek érvényesülni fognak. Ez látszik az MNB elemzéséből is, mely szerint a reálisnak tekinthető növekedési pályánk alapján hazánk GDP-arányos államadóssága 2026-ra kerülhet az unió által elvárt 60 százalékos határ alá. Ehhez képest a Fidesz az alkotmányban rögzítette, hogy ne legyen 50 százaléknál magasabb, és amíg afelett van, csak azt csökkentő költségvetést szabad elfogadni, különben feloszlatható az Országgyűlés. Bajban lesznek a következő másfél évtized kormányai, hacsak nem mentesítik magukat e követelmény alól, ahogy Orbánék is tették...
