Orbán és a bankok: fordulat vagy pávatánc?

Több szempontból is meglepetéssel szolgált a kormányfő hét eleji, az EBRD-vel és az Erste Bankkal közös sajtótájékoztatója. Az várható volt, hogy a magyar állam újabb bankba vásárolja be magát, az viszont kevésbé, hogy csupán kisebbségi részesedéssel és az EBRD-vel közösen. A szenzáció viszont az utóbbival kötött megállapodás volt: már maga a tény meghökkentő, hogy Orbán nem a Magyar Bankszövetséggel, hanem az európai fejlesztési bankkal jut egyezségre. Az ehhez fűzött kormányzati háttérkommentár szerint erre azért volt szükség, mert a bankszférában túl nagy volt a bizalmatlanság, mivel a Bankszövetséggel kötött megállapodások nemigen teljesültek. Azt már mi tesszük hozzá, hogy a kormány rúgta fel rendszeresen az egyezséget, és tett egyoldalú, a bankoknak hatalmas veszteségeket okozó lépéseket.

A legnagyobb meglepetést viszont a megállapodás tartalma jelenti, amely ellentétben van mindazzal, amit a Fidesz az elmúlt években a bankokkal kapcsolatban mondott és tett. A demagóg kommunikációval szemben a bankokat már nem a gátlástalan profithajhászó, az embereket kiszipolyozó tőke képviselőjeként kezeli, hanem a gazdaság fejlődéséhez elengedhetetlen szereplőkként, amelyeket nem szabad ésszerűtlen terhekkel sújtani és normális működésüket akadályozni. Ennek jegyében Orbánék több olyan kötelezettséget vállalnak, amelyek az eddigi bankellenes lépéseket korrigálják, közvetve beismerve ezzel azok káros következményeit.

A legkonkrétabb vállalás a bankadó fokozatos és jelentős csökkentése: jelenleg a 2008-as mérlegfőösszeg 0,51 százalékát kell fizetni, ez két év múlva a 2014-es adat 0,21 százaléka lesz. Ez jövőre 60, 2017-ben 22 milliárd forint tehercsökkenést jelent a bankoknak. Ennél jóval fontosabb ígéret, hogy a kormány a jövőben nem hoz újabb, a bankok profitabilitását rontó intézkedéseket, nem hárít semmilyen árfolyamkockázatot a bankokra és nem korlátozza a nem teljesítő hitelek fedezetének elárverezését. Emellett az uniós szabályoknak megfelelően támogatja a versenysemlegességet, azaz nem avatkozik bele a piaci viszonyokba, mint eddig.

A megállapodás egyik legérdekesebb pontja szerint a magyar állam nem szerez újabb többségi tulajdont bankokban, sőt az eddigieket is három éven belül magánkézbe adja. Ez látszólag ellentmond Orbánék szándékainak, valójában azonban a jelek szerint a nyomulásban eljutottak egy olyan határig, amelynek az átlépése több kockázatot jelent a számukra, mint amennyit nyerhetnek. A kormányfő már évekkel ezelőtt kijelentette, hogy magyar többségi tulajdont akar a bankszférában – ezt az államosításokkal elérte, akkora piaci részesedéshez jutott, amely jelentősen módosította az erőviszonyokat.

Úgy tűnik, több felől jelezhették Orbánéknak, hogy most már elég; ha továbbmennek ezen az úton, annak súlyos következményei lehetnek. Aligha véletlen, hogy a korábban kiszemelt célpontnak tartott Erste és Raiffeisen egy időben lépett, az előbbi a megállapodással együtt, az utóbbi pedig bejelentve, hogy nem vonul ki az országból. A széles körű egyeztetést mutatja az EBRD részvétele is, mintegy garanciaként, képviselve a nemzetközi tőkét.

Eldőlni látszik az a kérdés, mi a tényleges szándék az államosítással. Ahogy e rovatban már többször írtuk, a cél valójában a befolyásszerzés, a bankágazat tulajdoni viszonyainak átrendezése. Ezt már a takarékszövetkezeteknél is tapasztalhattuk, ahol sok ezer kisbefektető tulajdonát einstandolták egy törvényi tollvonással – Demján Sándor nemes egyszerűséggel lopásnak minősítette a történteket –, hogy aztán az állam százmilliárdot odategyen, majd pedig ennek töredékéért újra magánosítsa Fidesz-közeli vállalkozói körnek. A most kötött megállapodás hasonlót vetít előre az állami tulajdonba került bankoknál, elsősorban az összevonni szánt MKB–BB-párosnál.

Az önmagában racionális lépés, hogy az állam nem akar tartós szerepet vállalni a kereskedelmi banki ágazatban. Nem mindegy azonban, mi történik a tulajdonában lévő bankokkal most, és hogyan zajlik majd a privatizáció, az eddigi tapasztalatok sajnos nem biztatók. Ha minden igaz, még a következő választások előtt kiderül, kinek a kezébe kerülnek az érintett bankok, és mennyiért. Jó lenne tudni, vállalt-e titokban bármit ennek kapcsán Orbán, vagy a bankok megelégedtek a megállapodásban rögzített engedményekkel, és a fideszes nyomulás eddigi eredményeit fait accompliként kezelik.

Ha ez utóbbi a helyzet, szó sincs teljes hátraarcról Orbánék vállalásaival, sokkal inkább az eddigi pozícióik rögzítéséről és ezzel párhuzamban az egyébként szükségszerű, a fenntartható növekedéshez elkerülhetetlen korrekcióról van szó. Tekinthetjük ezt a pávatánc részének: kibékülnek a bankokkal, gesztusokat tesznek feléjük a hitelezés fellendítése érdekében, nem tesznek újabb barátságtalan lépéseket, viszont megtarthatják és jó kezekbe adhatják, amit eddig megszerezhettek, és egyelőre megelégednek ennyivel.