19:00 - 20:00

JÖN: Halló, itt vagyok!

Szilágyi János műsora

Nagyot kaszált a gyenge forinton az MNB

Csaknem 300 milliárd forintos eredménye keletkezett a jegybanknak a devizaárfolyam-változásból.

2021. május 31., 08:53

Szerző:

Csaknem 300 milliárd forintos eredménye keletkezett az MNB-nek a jegybank éves jelentése alapján – szúrta ki a Portfolio. Már az első félévben jelentős, több mint 200 milliárd forintos volt ez az eredmény, majd az év második felében lényegesen kisebb tételt realizáltak. A jelentős árfolyameredmény egyrészt a forint gyengülésének, másrészt az állam megnövekedett devizaigényének köszönhető. A tavalyinál magasabb árfolyameredményre 2014 óta nem volt példa.

A jegybank kamateredményének utóbbi években látott javulása megtört tavaly, főleg a második negyedévben. Ez elsősorban a forint kamateredmény romlásának volt köszönhető, ami az év második felében már minimális veszteséget mutatott.
 
Jelentősen romlott tavaly az MNB egyéb eredménye is, a 76,5 milliárd forintos veszteség 2014 óta a legmagasabb, akkor az alapítványok feltőkésítése miatt ugrott jelentős mínuszba ez a tétel. 
 
A jegybank működési költsége 2020-ban 48 milliárd forint volt, ami ugyan 2,5 százalékkal elmaradt a tervtől, viszont majdnem 15 százalékkal meghaladta a 2019-es szintet. A növekedés főleg az igazgatóság által jóváhagyott kommunikációs költségeknél jelentkezett a beszámoló szerint.
 
(Kiemelt kép: Pesti Hírlap archív)

Az építőipari vállalkozások az építési költségek (például építőanyagok, munkaerőköltségek) országos szinten 5-9 százalékos, Budapesten viszont több mint 10 százalékos áremelkedésére számítanak a második fél évben.

Sok vagy kevés a 200 ezer forint minimálbér? Ha kapjuk, nem, főleg ha összevetjük az uniós államok adataival. Az unióban a bolgár minimálbér a legalacsonyabb, ezt követi a magyar, majd a román, lett, horvát és a cseh. Vagyis, hajrá, érjük utol Németországot, de legalább Romániát.