Munkaerőpiac: a helyzet nem rossz, de kilátástalan?

Miközben az Orbán-kormány a teljes foglalkoztatottság elérését ígéri, a magyar gazdaság növekedést nem a munkanélküliség, hanem éppen a munkaerőhiány veszélyezteti egyre inkább. A hivatalos adatokban egyelőre csupán 40-50 ezer üres munkahely jelenik meg, a valóságban szakértők szerint 150-200 ezres lehet a tényleges hiány. Az eltérés aligha meglepő, mert a statisztika és a realitások közötti különbség a hazai foglalkoztatottsági mutatókban az utóbbi években általánossá vált. Papíron például remekül alakul a foglalkoztatottak száma és egyre kevesebb a munkanélküli, ha viszont megvizsgáljuk a részleteket, már közel sem olyan fényes a kép.

Az október végi adatok szerint 226 ezer fő a hivatalosan nyilvántartott munkanélküli, a foglalkoztatottak száma pedig meghaladja a 4,3 milliót. Ez utóbbiakat gyarapítja azonban 220 ezer közmunkás, valamint 130 ezer külföldön dolgozó, persze csak a KSH szerint ennyi, mert ha a célországok társadalombiztosítási adatait összeadjuk, akkor 300 ezer körüli adatot kapunk. Nem számít munkanélkülinek az a mintegy 120 ezer ember sem, aki különböző okok miatt nem jelenik meg a munkaerőpiacon és kiesik a statisztikából. Közel félmillió honfitársunk tehát nem munkanélküli, legnagyobb részük végez valamilyen munkát, de azzal a költségvetés bevételeit nem gyarapítja.

Ez önmagában óriási anomália, amit tovább növelnek a foglalkoztatási piacot torzító hatások, amelyek közül a legsúlyosabb az egyre több ágazatot sújtó munkaerőhiány. A legnehezebb a helyzet a modern innovációs területeken, így az elektronikai iparban, valamint az egészségügyben és a kereskedelemben, de újabban a mezőgazdasági munka is egyre érintettebbé válik. Az okok között találunk hosszú ideje érvényesülő tendenciákat csakúgy, mint nyilvánvaló kormányzati hibákat, a probléma tehát sokkal összetettebb annál, semmint rövid- vagy középtávon megoldható legyen.

Kezdjük mindjárt a demográfiai folyamatokkal. Az egyre csökkenő és öregedő népesség önmagában évente sok ezerrel csökkenti a munkaerőpiacra lépők számát, a kilépőkét viszont jelentősen növeli a nők 40 év utáni nyugdíjazási lehetősége. A népszerűségnövelő szándékkal hozott, de hatásaiban át nem gondolt rendelkezés ezen a téren visszaüt, mert nem tudjuk teljesen pótolni az emiatt kieső munkaerőt, a költségvetési következményekről nem is beszélve. 2010 óta ugrásszerűen növekvő gondot jelent a külföldi munkavállalás: néhány év alatt többszörösére emelkedett a megélhetést így keresők száma, aminek oka nem csupán a jövedelmek különbsége, mert az korábban is létezett, hanem a hazai légkör és állapotok sokak számára kedvezőtlen alakulása.

A helyzetet drasztikusan rontja a mind jobban felpörgetett közmunka, amely nem csak tömegeket szakít le a társadalom többi részéről és kényszerít teljesen kiszolgáltatott sorba, de el is távolítja őket a normális munkaerőpiactól. Odáig jutottunk a közel negyedmillió közmunkással, hogy miközben velük többlet értéket termelő munkát alig végeztetnek, addig olyan helyeken – a mezőgazdaságban, kereskedelemben – hiányoznak, amelyek nem igényelnek magasabb képzettséget. Jellemző a Fidesz-kormány sajátos hozzáállására, hogy már az idényjellegű agrármunkánál is a közmunkában látják a gondok megoldását.

A képzett szakemberek hiányának pótlását az elmúlt évek oktatási rendszerbeli ámokfutása is gátolja. Ennek szomorú hatásait egyre jobban fogjuk érezni, nem csupán a szakmunkásoknál – a középfokú szakképzés szétverése ebbe az irányba mutat –, de a felsőfokú képzettséget igénylő területeken is. Mind többen keresnek külföldi tanulási lehetőséget, mert idehaza nem jutnak hozzá a megfelelő képzéshez. Ijesztő, hogy a diákok körében végzett különböző felmérések azt mutatják, hogy nagy részük külföldre kíván menni, mert idehaza nem látja a boldogulás és érvényesülés lehetőségét. Aki teheti, ezt meg is teszi, azaz meg sem jelenik a hazai munkaerőpiacon. Az oktatásban okozott károk következményeit hosszú időre megszenvedjük, kiküszöbölésük rendkívül nehéz és elhúzódó feladat, ha egyáltalán lesz kormány, amelyik akarja és vállalja is a korrekciót.

Jól látszik tehát, hogy nem az alacsony jövedelmek jelentik a fő problémát, azaz a minimálbér és bérminimum jelentős emelése nagyon időszerű lépés ugyan, de a munkaerőhiányt aligha fogja enyhíteni. Rövid- és középtávon inkább a közfoglalkoztatás leépítése és helyette tényleges képzési és elhelyezkedési programok indítása lehet hasznos, azaz a meglévő, de valódi munkát nem végző munkaerő minél nagyobb része piacra lépésének koncepciózus támogatása. Ennek lehet némi kedvező következménye, a többi felsorolt ok miatt azonban drasztikus változások nélkül a munkaerő- és szakemberhiány egyre inkább és még hosszú ideig gátolja majd a magyar gazdaság fejlődését és versenyképességét.