35 évre viszi a MOL az állami kukaholdingot, ők kezelik a hulladékgazdálkodást is
Ők nyerték meg az állami hulladékgazdálkodásra kiírt koncessziós pályázatot. Nyertesként átveheti az állami NHSZ Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft.-t és az NHKV-t is, de piaci áron.
A többségben állami tulajdonban álló Mol Nyrt. nyerte meg az állami hulladékgazdálkodásra kiírt koncessziós tendert, közölte a Napi.hu. Ez azt jelenti, hogy a Mol átveheti a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft-t és az NHKV-t, amely cégekért piaci árat fizet, és a továbbiakban a magyar energetikai multicég kezelheti a hulladékgazdálkodást Magyarországon, a koncesszió szerint 35 évig.
A feladat továbbra is állami hatáskörben marad annyiban, hogy a Technológiai és Ipari Minisztérium szakpolitikai felügyeletet gyakorol majd a feladatkör fölött. A Mol a cégek vételárán felül évi 100 millió forint összegű koncessziós díjat is megfizet majd az államnak, a Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint pedig az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-t, az NHSZ Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft.-t a koncessziós közbeszerzési eljárás ajánlatkérője által megbízott független értékbecslő szerint megállapított piaci áron és feltételek mellett megvásárolhatja a Mol Nyrt.
(Kiemelt kép: Illusztráció. Fotó: 168.hu)