Miért csúszik le az ország?

- A Világgazdasági Fórum évente közzétett versenyképességi rangsorában Magyarország három helyet rontott, idén a 63. lett. A lecsúszás évek óta megállíthatatlannak tűnik. De ez nem meglepő annak fényében, hogy közismerten hiányos a vállalkozásokat támogató intézményrendszer, nagy a korrupció, a növekvő számú állami vállalatok versenyképessége pedig sok kívánnivalót hagy maga után.

– Ez mind igaz, de fontos hangsúlyozni: a versenyképesség romlása nem új jelenség. Már a korábbi három-négy kormányzati ciklus alatt tapasztalható volt. 2001-ben még 29. volt Magyarország a rangsorban. Azóta – leszámítva egy 2009–2011-es, ideiglenes javulást – évről évre néhány helyet rontottunk. A legutóbbi két évben tizenötöt. Persze a versenyképességi mutatókban sok a szubjektív elem: épp ezért egy-két helyezési különbség nem is számít valójában. De több mint harminc már igen, ez nagyon komoly jelzés. Azt mutatja: alapjaiban rossz a gazdaság szerkezete.

- És a helyzeten – finoman szólva – nem segít a jelenlegi, kiszámíthatatlan gazdaságpolitika sem.

– A rendszerváltás óta probléma, hogy nem születnek meg vagy félbemaradnak a szerkezeti reformok, és nincsenek igazi, a reálgazdaságot előremozdító lépések a gazdaságpolitikában, mivel a rövid távú aktuálpolitikai megfontolások rendre felülírják őket. De a lényegi különbség a Gyurcsány-kormány és a mostani között az, hogy míg az előbbi ad hoc lépésekkel igyekezett fenntartani az egyensúlyt, a jelenlegi kormány intézkedései mögött határozott koncepció van.

- A Fidesz egyik napról a másikra kivet új adókat, vagy megváltoztatja a szabályozást. Mi ez, ha nem ad hoc politika?

– Az egyes lépéseket tekintve igaza van: látszik, hogy hirtelen ötlettől vagy még inkább sürgető napi megoldások érdekében vezéreltek. De ha az egészet nézzük, kiderül: a Fidesz mindent – így a gazdaságpolitikát is – a saját, jól körülhatárolt társadalompolitikai elképzeléseinek rendel alá. A lényeg:
a szavazatmaximálás érdekében növelni kell a társadalom többségének a komfortérzetét.

- Miközben a vállalkozók és befektetők komfortérzete látványosan csökken. S noha az internetes kormányzati portál a versenyképesség növelését célzó lépések között említi a megfelelő üzleti környezet kialakítását, láthatóan ellehetetlenülnek a hazai beruházások.

– Nem véletlen az internetes „szándéknyilatkozat”. A kormány is nyilvánvalóan örülne, ha eredményeket mutathatna fel a versenyképesség és gazdaságélénkítés terén. Csakhogy ezek a törekvések – mint mondottam – másodlagosak a politikai célokhoz képest. Ma nem számít prioritásnak a jövővel kapcsolatos kérdések megválaszolása. Mi lesz 10-15 év múlva a nyugdíjakkal, miután államosították, majd elköltötték a magánnyugdíjpénztárak vagyonát? Vagy: mi lesz néhány éven belül, ha az energiaszolgáltatóknak nem lesz pénzük karbantartásra? Akadozhat az energiaellátás a kierőszakolt rezsicsökkentés miatt? Milyen következményei lesznek az egészségügy vagy az oktatás krónikus erőforráshiányának? Ez most látszólag nem érdekli sem a politikusokat, sem a szavazók széles rétegeit. Márpedig ilyen bizonytalan körülmények között senki sem akar beruházni.

- És persze az egyre szélsőségesebb bizalomhiány sem tesz jót az üzleti környezetnek. Ön is említette korábban: amíg ez nem áll helyre, képtelenség egyről a kettőre jutni a gazdaságban.

– Magyarországon kirívóan alacsony a politikusok bizalmi indexe. Egy száznegyvennyolc országot magában foglaló felmérés szerint százhuszonkilencedikek vagyunk ezen a téren. Persze tesznek is a politikusok ezért mindennap. De a beruházások és vállalkozások szempontjából még ennél is fontosabb, hogy a gazdasági szereplők egymásban sem bíznak. Nem hiszi el a vállalkozó a partnerének, hogy kifizeti a munkáját. A bizalmatlanság eleve csökkenti a befektetési hajlandóságot, mellékterméke pedig a feketegazdaság, ami tovább rontja a kitörési esélyeket.

- A megemelt tranzakciós illeték hatására sokan visszafoghatják a banki ügyleteiket, ami a készpénzforgalomnak kedvez. Ez még inkább erősítheti a feketegazdaságot, nem?

– A kormányra – ahogy az előzőekre is – jellemző, hogy az intézkedések előtt nem méri fel a lehetséges társadalmi reakciókat. Márpedig egy ilyen lépésnél figyelembe kell venni a magyarok rendkívül alacsony normakövetési hajlandóságát. Inkább megkeresik a kiskaput, mint hogy befizessék a megemelkedett költségeket. És erre állandóan rácsodálkozik a politikai vezetés. A Költségvetési Tanács többek közt azért vizsgálja az idei büdzsét, mert az adóbevételek terén túlzottan optimistán számolt a kormány.

- Mindazonáltal hogy látja: történtek előremutató lépések is a gazdaságban az elmúlt három évben?

– Természetesen. Olyan nincs, hogy egy kormányzati cikluson belül kizárólag rossz döntések szülessenek. Csakhogy épp a kaotikus gazdasági környezet miatt nem tartósak vagy egyáltalán nem érvényesülnek a pozitív intézkedések hatásai. Mondok példát: 2010 után hozott néhány a kkv-szektort segítő intézkedést a kormány. Például csökkentették az adóterheket. Csakhogy időközben az egyensúlyi kényszer miatt sorra megemelték az adókat, illetve újakat is bevezettek. De említhetném a Magyar Nemzeti Bank „ingyenhitelét” is, amely szerény, de jó megoldás a kis- és közepes vállalkozók egy részének támogatására.

- Abban szinte mindegyik szakértő egyetért, hogy ettől a kormánytól már nem várható érdemi változás. Ön anno a 168 Órának azt mondta: nem is a politikai, hanem az üzleti elittől kell remélni a fordulatot. Csakhogy – Felcsuti Péter szavaival élve – az üzleti elit egy részét megvette a hatalom, a másik fele pedig fél.

– Én is egyre kevésbé vagyok optimista. Három éve még úgy hittem, az üzleti szféra szereplői sokkal erőteljesebbek lesznek a kormányzat befolyásolásában. Merthogy Orbán Viktorék sosem árultak zsákbamacskát: a kezdetektől pontosan lehetett tudni, milyen irányba akarják terelni a gazdaságpolitikát. Csalódtam az üzleti szféra érdekérvényesítő képességében. De továbbra is úgy vélem: csak az üzletembereknek van meg az a szervezettségük, anyagi hátterük és befolyásuk, amely alkalmas a változtatásra. Kis léptékben persze most is érzékelhető befolyásolási szándék, de ez nem elég. Talán egyszer az államosítások és a kedvezőtlen szabályozások elérik azt a mértéket, ami már az üzleti elit ingerküszöbének is sok.

- És ha nem? Egy éve azt mondta lapunknak, lehet még lejjebb csúszni. Most is így látja?

– Amióta erről beszéltünk, folytatódott a lecsúszás, és jól látszik: vannak további tartalékok a magyar társadalomban. De miközben a gazdasági mutatók az összképet illetően egyre silányabbak, egyre látványosabb a lemaradásunk a régió többi országához képest, sokaknak kedvez a kormányzati politika. Ugyanakkor tény: szélsőségesen kinyílt a társadalmi olló – és ez persze erősödő feszültségeket szül. Mégsem tartok nagy társadalmi robbanástól. Amíg a lakosság többsége elfogadja ezt a helyzetet, addig a kormányzat politikai struktúrája is fenntartható lesz.