2012. november 12., 10:31

Az idei cannes-i fesztiválon nyert Arany Pálmát Michael Haneke Szerelem című filmje. Párizsi polgári miliő, idős értelmiségi házaspár hétköznapjai. Aztán az asszony stroke-ot kap, megbénul. Férje otthon ápolja. S közben próbál ellenállni a magatehetetlen feleség jelzéseinek: vessen véget szenvedésének. A Szerelem két főszereplője: Jean-Louis Trintignant és Emmanuelle Riva. A film – kritikusai szerint – „csendesen kegyetlen remekmű”. Haneke a világmédiában azt nyilatkozta, az embert egy bizonyos korban már szükségszerűen foglalkoztatni kezdi az elmúlás gondolata. De ő inkább arról akart filmezni, hogyan viselkedik az ember, ha szenved az, akit szeret, és ő semmit nem tud tenni ellene. A mozi magyarországi forgalmazója a CirkoFilm, médiatámogatója a 168 Óra. A premiervetítésen jelen volt Csehák Judit orvos, egykori egészségügyi miniszter és Gárdos Péter filmrendező is. Velük beszélgetett az elmúlásról, az öregedésről – Haneke megrázó filmje kapcsán – a 168 Óra Szerda 11 című rádióműsorának múlt heti adásában PÁSZTOR MAGDOLNA. A beszélgetés szerkesztett változatát közöljük.

2012. november 12., 10:23

Múlt heti számunkban jelent meg a Játék a Játékszínnel című cikkünk, amelyben a Teréz körúti teátrum privatizációjával is foglalkoztunk. Az új tulajdonosok, Németh Kristóf színész és három társa „fillérekért” vehették meg az állami színházat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től (MNV). A Játékszín újranyitóján részt vett a miniszterelnök felesége, Lévai Anikó is. Cikkünk megjelenése után levélben helyreigazítást követelt az MNV. Ezt nem teszi meg a 168 Óra, nincs miért. Inkább ismét kéri az MNV-t, hozza nyilvánosságra a Játékszín magánosításának aktáit. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.

2012. november 11., 09:33

Orbán Viktor optimista hangot ütött meg az IMF-tárgyalások kilátásait illetően, a másik fél szerint viszont megrekedt az egy éve tartó párbeszéd – írja a Reuters.

2012. november 10., 17:44

A miniszterelnök szerint sikerült a magyar gazdaság pénzügyi konszolidációja, az új magyar gazdasági modell működőképes. Orbán Viktor ezt az Európai Bizottság szerdai országjelentésében foglaltakra és a Daimlerrel pénteken kötött stratégiai partnerségi megállapodásra alapozva jelentette ki az MTI-nek adott interjúban. Azt mondta: nagyon közel vagyunk az IMF-megállapodáshoz.

2012. november 10., 10:06

A kormány terve az MSZP szerint nem egyéb, mint a magyar felsőoktatás állami támogatásának drasztikus csökkentése, majd végeredményként az állami támogatás megszüntetése. Ez nem oktatási program, ez rombolás. Az önfenntartó felsőoktatás képzete felsőoktatási intézményeket, kutatóhelyeket, iskolákat ver szét, mégpedig úgy, hogy azok helyreállítására is alig marad esély.

2012. november 10., 09:58

Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy megadóztatják a készpénzfelvételt, a pénzváltást és a hiteltörlesztést – közölte az MTI-vel pénteken Scheiring Gábor az adótörvényekhez benyújtott bizottsági módosító javaslatok kapcsán. Az LMP gazdasági kabinetjének vezetője úgy fogalmazott: a kormány “újabb gyilkos sarcokkal készül betámadni az embereket”.

2012. november 10., 07:29

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben nem törli azonnal azon cégek adószámát, amelyek elmulasztják kitölteni a kockázatkezelési eljárás részét képező kérdőívet, hanem első alkalommal csak bírságot szab ki, akiknek pedig az adószámát egyszeri felszólítás után már törölték, nem lesznek öt évre eltiltva a további cégalapítástól – tudatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2012. november 9., 19:32

„A magyarok és a németek európai partnerek is. Éppen válságos időkben kell együtt fellépnünk azok ellen, aki ócsárolják az Európa-projektet”, hangoztatta Guido Westerwelle. A német külügyminiszter pénteken Berlinben, a Magyar-Német Fórumon udvariasan, de határozottan figyelmeztette magyar partnereit a nélkülözhetetlen európai értékek jelentőségére a gazdaságban csakúgy, mint a politikában.